A kötöttfogású Bácsi Péter az aranyéremért szállhat harcba Tamperében

Vágólapra másolva!
2008.04.06. 13:22
74 kg-os kötöttfogású Bácsi Péter bejutott a döntőbe a tamperei olimpiai kvalifikációs birkózó Európa-bajnokságon. A magyar versenyző az elődöntőben 2-1-re legyőzte a francia Christophe Guenot-t, a kategória utolsó mérkőzésén pedig a török Seref Tufenk vár rá.
Az utolsó napon az is világossá vált, hogy a tamperei birkózó Európa-bajnokságon a földrész 432 versenyzője lépett szőnyegre, és a kötöttfogás mezőnye volt a legnépesebb (182), megelőzve a szabadfogást (147) és a női szakágat (103). Csak a rend kedvéért, de talán nem haszontalan megjegyezni, hogy a sportág világversenyein – Óceánia bajnokságát leszámítva – minden ország minden súlycsoportban egy birkózóval képviseltetheti magát.Az Eb honlapján csúcs mennyiséget érnek el az érdeklődők letöltései, az eredménylista negyedórákon át elérhetetlen.Bácsi Péter a 74 kg-ban a tavalyi vb-n már szerzett olimpiai kvótát Magyarországnak, és most, az Eb-n is kitesz magáért. Először megverte az örmény Edgar Babajant, aki 2005-ben 5. volt a junior vb-n és bronzérmes a főiskolai világbajnokságon, majd a házigazdák újoncát, Valtteri Moisiót is, és az elődöntőbe jutott, ahol az ellenfele a francia Christophe Guenot, a tavalyi világbajnokság bronzérmese volt.Bácsi ezt az akadályt is sikeresen vette, úgyhogy a délutáni döntőben az aranyéremért birkózhat. Ellenfele Seref Tufenk lesz. A 25 éves isztambuliversenyző 2003-ban junior vb-t nyert, az athéni olimpián nyolcadik lett. Azóta háromszor nyert főiskolai világbajnokságot. A tavalyi Eb-t a 23. helyen zárta, így ősszel nem őt küldték a bakui kvalifikációs világbajnokságra.A másik két magyar kvótáért is harcolt, de eredménytelenül. A 60 kg-ban Korpási Bálint az első mérkőzésén alulmaradt a grúz Revaz Lashi ellenében, de miután legyőzője a következő körben kikapott az orosz Aszlan Abdulintól, Korpási befejezte. A 96 kg-ban Kiss Balázs az első akadályon még túljutott, megverte a horvát Deni Lipicet, a 2005. évi junior vb bronzérmesét, de a tavalyi junior-vb-győztes török Ahmet Tacyldizen már fennakadt. És miután a legyőzője pedig kikapott a német Mirko, Englichtől, így a magyar Eb-bronzérmes is befejezte.
Legfrissebb hírek

Bácsi Péter: Házigazdái lehetünk a legnívósabb UWW-rangsorversenynek

Birkózás
2025.07.22. 09:04

Birkózás: továbbra is Európa elitjében a hazai utánpótlás

Utánpótlássport
2025.07.18. 11:56

„A budapesti UWW-rangsorverseny olyan lesz, mint egy mini-vb”

Birkózás
2025.07.14. 13:15

Szombaton országos bajnokság kötött- és szabadfogásban egyaránt

Birkózás
2025.06.05. 19:39

Losonczi Dávid: Most még ki kell élveznem, hogy Európa-bajnok lettem

Birkózás
2025.04.16. 19:17

Lévai Levente: Még mindig libabőrös vagyok, hihetetlen!

Birkózás
2025.04.16. 07:15

Bácsi Péter szerint az érem nélküli párizsi olimpiának is köszönhető a jó szereplés a birkózó Eb-n

Birkózás
2025.04.14. 21:00

Losonczi Dávid és Szőke Alex barátságán csak a Farm VIP üthet léket?

Birkózás
2025.04.03. 14:44
Ezek is érdekelhetik