Asztalitenisz, olimpiai selejtező: ismét kikaptak a nők

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.04.05. 16:00
Sem Póta Georgina, sem Lovas Petra nem tudta megnyerni első mérkőzését a főverseny második szakaszában, az asztaliteniszezők Nantes-ban zajló európai olimpiai selejtezőjén, így egyre kevesebb az esélyük arra, hogy kvótát szerezzenek a franciaországi tornán.
A második kiemelt Póta - csakúgy, mint pénteken - simán kapott ki a négy közé kerülésért rendezett találkozón, ezúttal a lengyelek honosított kínai játékosától, Xu Jiétől. A Statisztika friss országos bajnoka mindössze egy szettet tudott nyerni és esélye sem volt a végső sikerre. Lovas ugyanakkor ismét hétjátszmás meccsen maradt alul, hasonlóan az egy nappal korábbi elődöntőhöz. Ellenfele az orosz Okszana Fagyejeva volt, s mindvégig ő volt szettelőnyben, riválisa azonban mindig egyenlíteni tudott, a döntő felvonásban pedig állva hagyta a magyar játékost, aki ekkor már idegesen, kapkodva játszott. A főverseny második szakaszában négy, egyenként hétfős kieséses táblát alakítottak ki a szervezők a férfiaknál és a nőknél is úgy, hogy az első szakasz vesztes döntősei az első fordulóban erőnyerők. A négy tábla győztese pekingi kvótát szerez, a többiek a szombat este rajtoló, majd vasárnap folytatódó harmadik szakaszban kapnak ismét lehetőséget, de ott már csak három-három indulási jog talál gazdára nemenként.Zwickl Dániel 12 órakor kezd a holland Trinko Keen ellen, a tét a négy közé kerülés a második szakasz U jelű tábláján.

ASZTALITENISZ, OLIMPIAI SELEJTEZŐ

EREDMÉNYEK, NŐK
W tábla Fagyejeva (orosz)-Lovas 4-3
X tábla Xu Jie (lengyel)-Póta 4-1

ASZTALITENISZ, OLIMPIAI SELEJTEZŐ

EREDMÉNYEK, NŐK
W tábla Fagyejeva (orosz)-Lovas 4-3
X tábla Xu Jie (lengyel)-Póta 4-1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik