Gyors egymásutánban két éremnek is örülhettünk az eindhoveni vizes Európa-bajnokság utolsó versenynapján, előbb Kovács Emese szerzett nagyszerű versenyzés után ezüstérmet a 200 méteres női pillangóúszásban, majd Cseh László mutatta meg a földrésznek, hogy ő a legjobb, több mint három testhosszt vert a második helyezett görög Drimonakoszra 400 vegyesen.

Fotó: Reuters
Cseh László boldogan mutatta meg országnak, világnak második eindhoveni aranyérmét

Fotó: Reuters
Cseh László boldogan mutatta meg országnak, világnak második eindhoveni aranyérmét
A végsőkig kiélezett, izgalmas csatában maradt alul a francia Aurore Mongellal szemben Kovács Emese a 200 méteres női pillangóúszás döntőjében.
Pedig a magyar lány nagyszerűen kezdett, vezetett is 150 méterig, de az utolsó fordulónál a francia szerzett minimális előnyt. A két versenyző az utolsó ötven méteren fantasztikus hajrát vágott ki, és Kovács ha egy hajszállal is, de lemaradt ellenfelétől.
A 17 éves magyar úszónő 2:06.71 perces ideje új országos csúcsot jelent, a régit (2:07.68) még Risztov Éva úszta 2003-ban.
Jakabos Zsuzsannát is dicséret illeti, ő a hatodik helyen zárt 2:11.03-mas idővel.
A magyar ezüstéremmel zárult 200 méteres női pillangóúszás után ismét honfitársainknak szoríthattunk a 400 méteres férfi vegyesúszás döntőjében.
A szám kétszeres Európa-bajnoki címvédője, Cseh László nem hagyott kétséget afelől, hogy ő a szám európai királya, és több testhosszal nyerte meg a számot.
Cseh már ötven méter után meglépett Joannisz Drimonakosszal, és a pillangó 100 métere során végig együtt úsztak, a többiektől méterekkel meglépve. Aztán háton a magyar fiú begyújtotta a rakétákat, elhúzott a görögtől, 200 méternél, a fordulónál már két testhosszal vezetett.
Szerencsére a mellúszás sem okozott gondot Lacinak, úgy tűnt, mintha ezen a száz méteren is csak növelte volna előnyét, amely lassacskán három testhosszra nőtt, és a gyorsúszás során nem is változott.
Végül Cseh László nagyszerű ritmusban úszva, hatalmas előnnyel érkezett a hajrához, amelyet még egy kicsit megnyomott, és végül új Európa-csúccsal, 4:09.59 perces idővel csapott célba. A régit is ő tartotta 4:09.86-tal, ezt még 2006-ban úszta.
Mindez azt jelenti, hogy Cseh László a 200 vegyes után 400 vegyesen is felállhat a dobogó felős fokára az eindhoveni Európa-bajnokságon, és ez pályafutása hetedik Európa-bajnoki címe volt, amelyet 50 méteres, nagy medencében szerzett.
A szám másik magyarja, Kis Gergő a 7. helyen zárt 4:18.36 perces időeredménnyel.
RÉSZLETEK, EREDMÉNYEK
Legfrissebb hírek

Sikeres Eb-t zártak a magyar fekvenyomók
Egyéb egyéni
2025.10.02. 13:27

Megvan a magyar keret az evezős beach sprint Eb-re
Egyéb egyéni
2025.10.02. 10:07

Visszatérhet az úszók, atléták és tornászok közös Eb-je
Úszás
2025.09.29. 13:18

A magyar csapat 15. helyen végzett a flag football Eb-n
Egyéb csapat
2025.09.27. 15:50
Ezek is érdekelhetik