Ausztriában 31 sportolót gyanúsítanak vérdoppingolással

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.02.15. 19:38
Címkék
Egy ismeretlen feljelentése nyomán biztosítási csalás gyanújával indított vizsgálatot a bécsi ügyészség három orvos és 31 sportoló ellen, akik állítólag vérdopping használatával próbáltak jogosulatlan előnyhöz jutni.
"A névtelen feljelentések természetesen más elbírálás alá esnek, mint amikor valaki névvel, címmel vállalja az állításait" - mondta Gerhard Jarosch, az ügyészség szóvivője. "Ez azonban nem jelenti azt, hogy ezzel az üggyel nem foglalkozunk, az ügyészség minden bejelentést a lehető legalaposabban kivizsgál."Az APA osztrák hírügynökség hozzájutott a feljelentés teljes szövegéhez, jogi szakértők tanácsára azonban konkrét neveket nem hozott nyilvánosságra, csak annyit árult el, hogy téli sportágak képviselői ellen indult vizsgálat, akik között 16 osztrák, 10 német és 5 más nemzetbeli versenyző - valamint három orvos - található, többen olimpiai- és világbajnokok.Thomas Bach, a Német Olimpiai Bizottság elnöke azt mondta, névtelen feljelentésekkel nincs értelme foglalkozni.
Legfrissebb hírek

Marad a Chelsea-nél a fiatal brazil középpályás – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
12 perce

NS-jótékonyság: futás a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány javára

Egyéb egyéni
20 perce

Bombaerős csapat, két klasszisígérettel: a Ligue 1-ből megvásároltak álomcsapata

Francia labdarúgás
21 perce

Női kézilabda: az idény végén visszavonul Planéta Szimonetta

Kézilabda
42 perce

Rg-vb: nincs magyar döntős az egyéni versenyben

Torna
49 perce

„Nem fogadhatom el ezt a szégyent” – lemondott a kolozsváriak edzője

Európa-konferencialiga
1 órája

NS-képeslap: Nyárád – kis község, nagy beruházás

Labdarúgó NB II
1 órája

Gulácsi Péter és Willi Orbán is mérföldkőhöz érkezik

Német labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik