Szávay Ágnes és Talmácsi Gábor lett hazánkban az év sportolója

Vágólapra másolva!
2007.12.19. 20:20
Talmácsi Gábor világbajnok motorversenyzőt, Szávay Ágnes teniszezőt, a férfi kardcsapatot, Angyal Zoltánt, a kajak-kenu válogatott szövetségi kapitányát illetve Kuhárszky Zoltánt, Szávay edzőjét választották 2007-ben az év legjobbjának a hazai sportújságírók szavazásán.
A két győztes: Szávay Ágnes és Talmácsi Gábor
Meggyesi Bálint
A két győztes: Szávay Ágnes és Talmácsi Gábor
A két győztes: Szávay Ágnes és Talmácsi Gábor
Meggyesi Bálint
A két győztes: Szávay Ágnes és Talmácsi Gábor

A dobogósokat a Sportcsillagok Gálaestjén üdvözölték szerdán a Budapest Congress and World Trade Centerben.

Az 50. alkalommal kiírt „versengés” gáláján a dobogósokat köszöntötték, előtte Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és Liu Ven Csing, Kína budapesti nagykövetségének kulturális tanácsosa köszöntötte a megjelenteket. Az eseményt különféle kulturális előadások is színesítették, de természetesen a figyelem elsősorban a sportolókra irányult.

Érdekesség, hogy igazán szoros eredményt egyik kategória esetében sem jegyezhettünk fel, legalábbis a győzelmet illetően. Az első helyezettek ugyanis meggyőző fölénnyel utasították maguk mögé a „riválisokat”, noha nyilvánvaló, valamennyi érintett sportoló és szakember is kiemelkedő sikert ért el 2007-ben.

A hölgyeknél a világranglistán az idén a 185. helyről a 20-ra előrelépő Szávay első alkalommal győzött. Mögötte a kajakos Kovács Katalin és a triatlonista, duatlonista Csomor Erika végzett. Az eredményhirdetést megelőzően köszöntötték az elmúlt 49 év női győzteseit, majd Egerszegi Krisztina olvasta fel az idei díjazottak névsorát. Az ötszörös olimpiai bajnok úszólegenda hét alkalommal nyert az MSÚSZ voksolásán, ezzel női csúcstartónak számít.

A férfiaknál sem okozott meglepetést a motoros Talmácsi Gábor sikere és mostani első helye, hiszen a 125 kcm-esek között szerzett világbajnoki címével magyar sporttörténelmet írt. A Bancaja Aspar-csapat klasszisa ráadásul személyiségével is óriási népszerűségre tett szert hazánkban és a határokon túl is. Mögötte az öttusázó Horváth Viktor és a párbajtőröző Kulcsár Krisztián zárt.

A díjazottak nevét a férfiak között csúcstartó Balczó András és az első férfi győztes, Polyák Imre birkózó olvasta fel. A minden idők legjobb öttusázójának tartott Balczó nyolcszor bizonyult a legjobbnak.

Az eredményhirdetés előtt köszöntötték az elmúlt 49 év férfi győzteseit.

A világbajnok férfi kardválogatott lett az év csapata: a Nemcsik Zsolt, Szilágyi Áron, Lontay Balázs, Decsi Tamás összeállítású együttes nagy meglepetésre nyert aranyérmet a szentpétervári vb-n. A második helyen az Európa-bajnok női asztalitenisz-válogatott (Tóth Krisztina, Lovas Petra, Póta Georgina, Li Bin) végzett, a harmadikon pedig a vb-aranyérmes Kozmann György, Kolonics György kenus páros.

A dobogósok sorrendjét Fábián László olimpiai bajnok öttusázó osztotta meg a jelenlévőkkel.

A csapatok eddigi vetélkedésén kétszer nyert kardcsapat, a csúcstartó - 13 elsőséggel - a vízilabda-válogatott.

Kuhárszky Zoltánt, Szávay Ágnes egyik edzőjét választották az év legjobbjává a sportújságírók. A világhírű szakember az ezúttal második Fábiánné Rozsnyói Katalin sikersorozatát szakította meg, a női kajakosok trénere - aki nem volt ott a díjátadáson - korábban sorozatban hatszor végzett az élen. A harmadik helyre Kulcsár Győző került.

A szövetségi kapitányok között ismét Angyal Zoltán lett a legjobb Kemény Dénes (vízilabda) és Nébald György (kard) előtt.

SPORTCSILLAGOK GÁLAESTE, AZ ÉV SPORTOLÓJA-DÍJ DOBOGÓSAI:

FÉRFIAK:
1. Talmácsi Gábor motorsport 1446 pont
2. Horváth Viktor öttusa 564
3. Kulcsár Krisztián vívás 506
NŐK:
1. Szávay Ágnes tenisz 1462
2. Kovács Katalin kajak 1251
3. Csomor Erika triatlon, duatlon 266
CSAPAT:
1. férfi kardválogatott 1211
2. női asztalitenisz-válogatott 639
3. Kozman György, Kolonics György kenu kettes 584
EDZŐK:
1. Kuhárszky Zoltán tenisz 794
2. Fábiánné Rozsnyói Katalin kajak-kenu 573
3. Kulcsár Győző vívás 525
SZÖVETSÉGI KAPITÁNYOK:
1. Angyal Zoltán kajak-kenu 1132
2. Kemény Dénes férfi vízilabda 394
3. Nébald György vívás kard 391
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik