Kajak-kenu: Nathan Baggeley újabb kábítószerügye

Vágólapra másolva!
2007.11.22. 16:29
Kábítószer-előállítás és -kereskedelem vádjával előzetes letartóztatásba helyezték Nathan Baggaley háromszoros világbajnok, kétszeres olimpiai ezüstérmes ausztrál kajakost.
A volt olimpikont és öccsét négy hónapos nyomozás után szerdán vette őrizetbe az ausztrál rendőrség, miután lefoglalt többek között 28500 darab extasy tablettát. Az ügy tárgyalása február 19-én kezdődik, és mivel nincs lehetőség óvadék kifizetésére, a testvérek addig vizsgálati fogságban maradnak.A Baggaley elleni vádak között szerepel kereskedelmi mennyiségű kábítószer előállítása, valamint annak gyártására alkalmas berendezés birtoklása is.A világbajnok kajakos idén júliusban már bíróság elé állt annak nyomán, hogy a rendőrség februárban, az általa vezetett gépjárműben 762 darab extasyt talált.A sportolót 2005-ben 15 hónapra eltiltotta az Ausztrál Kajak-Kenu Szövetség, mert vérében egy előre be nem jelentette ellenőrzés során anabolitikus szteroidok nyomaira bukkant. Mivel a nemzetközi szövetség a későbbi vizsgálatában - az ausztrál tagszervezetétől eltérően - nem vette figyelembe a 31 éves Baggaley indoklását, miszerint csak beleivott testvére szteroidokat tartalmazó narancslevébe, a büntetést két évre módosította. MTI
Legfrissebb hírek

„Emlékezetes világbajnokságot tudhatunk magunk mögött” – Bauer Gyula a maratoni kajak-kenu vb-ről

Kajak-kenu
Tegnap, 13:41

Boros Adrián és Erdélyi Tamás vb-bronzérmes Győrben

Kajak-kenu
2025.09.07. 15:33

Magyar ezüst- és bronzérem női K–2-ben a győri maratoni vb-n

Kajak-kenu
2025.09.07. 12:55

Kiszli Vanda ezüst-, Sellyei Csanád bronzérmes a győri vb-n

Kajak-kenu
2025.09.06. 16:34

Bragato Giada aranyérmes a győri vb-n!

Kajak-kenu
2025.09.06. 12:50

Kajak-kenu: hét érmet nyertek a fiatalok a maratoni vb pénteki napján

Utánpótlássport
2025.09.05. 19:22

Tizenegy érem az utánpótlás- és parasportolók pénteki mérlege Győrben

Kajak-kenu
2025.09.05. 18:14

Csorba Zsófia és Csikós Zsóka aranyérmes a győri maratoni vb-n!

Kajak-kenu
2025.09.04. 16:51
Ezek is érdekelhetik