Gyorstollaslabda, egy öszvérsportág térhódítása és népszerűsége

Vágólapra másolva!
2007.10.23. 09:54
Praktikus okokkal - mi mással - magyarázhatjuk, hogy a XXI. század elején, lényegében három sportág keresztezésével létrejött egy új, egy negyedik, amely a három előnyeit ötvözve elhagyta azok, fogalmazzunk úgy, hiányosságait. Nézzük gyorsan sorjában: a teniszhez megfelelő talaj, kimért pálya, háló kell, nem mellékesen jó erő és kondíció, hiszen a labdát beérni és pontosan megütni nem tréfadolog. Az utóbbi években sokak által megkedvelt squash még inkább létesítményhez kötött, így a tömegeket igazából nem érintette meg. Nem úgy a tollaslabda, amelyet lényegében legalább egyszer mindenki kipróbált már. Így személyesen tapasztalatokat szerezhettek azokról a problémákról - sötétedés, szél -, amely korlátozta ezt a sporttevékenységet. Na de mi lehet tenni? A válasz egyszerű és kézenfekvő: speed badminton, magyarosan gyorstollaslabda.

A „probléma” ugyan nem új keletű, a sportág mégis viszonylag rövid múltra tekint vissza, hiszen hosszas fejlesztést követően - összesen hét évig tartott - csak 2002-ben, Németországban lett bejegyezve a szabadalmakkal rendelkező Speedminton Gmbh.

A létrehozó Bill Brandes, mellesleg egy tengerész, azonban rövidesen eladta a jogokat. Az ismeretlenségből kitörni szándékozó sportág a szűk érdeklődési kör és a kis darabszám miatt elég drága volt - értékesítése nem hozta a várt eredményeket -, legalábbis azokhoz a hagyományokkal bíró „vetélytársakhoz” képest, amelyeket éppen ki szándékozott szorítani.

A tulajdonosváltástól kezdve azonban egy sikertörténetről számolhatunk be. Erre mi sem jobb bizonyíték, hogy a piacon rögvest megjelentek a hol jobb, hol rosszabb utánzatok, de a pereket sorra megnyerte a jogokat birtokló cég.

Mit kell tudni a gyorstollaslabdáról?

Az ütő hasonlít a squashban használatoshoz. A labda a tollaslabdáéhoz, de annál nehezebb - 7-9 gramm -, így erősebben lehet megütni - akár 290 km/órás sebességgel - és messzebbre is száll - 30 méter -, még olyan szélben is lehet így vele játszani, amikor a hagyományos tollaslabdát és annak ütőit már le kell tenni. A sötétedésről nem is beszélve. Ellenben az új labdákat olyan világító ledekkel is fel lehet szerelni, amely lehetővé teszi még a teljes sötétségben való élvezetes játékot is. És hogy a tenisz se maradjon ki a sorból, az ütőmozdulatok leginkább arra emlékeztetnek. A versenysportban pedig a teniszpálya egy-egy adogatóudvarát használják. További részletek és információk a www.speedminton.hu honlapon, valamint az [email protected] e-mail-címen.
A speed badminton első igazán nagy ugrása a 2004-s hamburgi kiállítás volt. Az addig néhány ezres eladási szám hirtelen több tízezresre nőtt, köszönhetően annak is, hogy az európai kontinensen kívül a tengerentúlon szintén fantáziát láttak a sportágban. Akkor jelent meg egy amerikai kritikus tollából az a gondolat, hogy a tollaslabdákat és ütőiket félre lehet tenni, el lehet mindörökre felejteni, ugyanis megjött az utódja. A szellem és a gyorstollaslabda kiszabadult a palackból…

De maradjunk Európában, ahol a kiindulópontnak tekinthető Németországon kívül immár több mint tucatnyi országban folyik az értékesítés.

Ugyancsak mérföldkőnek számít, hogy az elsősorban szabadidős tevékenységként művelt sportágban 2006-ban Németországban megrendezték az első nyílt bajnokságot. Immár szabályok közé szorítva egy hobbisportot, de lehetőséget teremtve ezáltal a versenysport életre hívásához.

A közeljövőben immár a harmadik Berlin Opent készülnek megrendezni, amely egyben az európai értékesítéssel foglalkozó cégek vezetőinek találkozója is. Mert a versenyzők elsősorban belőlük kerülnek ki - kellemest a hasznossal -, de ahogy szélesednek az alapok és ismerszik meg a sportág, a létszám egyre inkább gyarapszik. Novemberben már több mint száz versenyző áll a képzeletbeli rajtvonalhoz - a magyar résztvevők száma kettőről nyolcra nőtt időközben -, tulajdonképpen nem is évről évre, hanem eseményről eseményre több az induló, a magukat megmérettetni kívánó sportember.

Újításnak számít a pálya borítása is, hiszen amíg Berlinben januárban műfüvön mérkőzhettek meg a vállalkozó kedvűek, addig novemberben már homokon tehetik meg ugyanezt. Egyelőre versenyben még csak egyéniben, de minden bizonnyal a páros viadalokra sem kell már sokat várni.

VIDEO

---- A ---- &
Legfrissebb hírek

Hatalmas lökés a fallabdának, hogy felkerült az olimpia műsorára

Egyéb egyéni
2025.02.17. 18:39

Fallabda: Farkas Balázs karriercsúccsal 33. a világranglistán

Egyéb egyéni
2025.01.21. 19:36

Fallabda: Farkas Balázs döntő szettben negyeddöntős Szingapúrban

Egyéb egyéni
2024.11.20. 14:38

A fallabdázó Farkas Balázs nyolcaddöntős Szingapúrban

Egyéb egyéni
2024.11.19. 15:42

Fallabda Budapest Open: döntő szettben kapott ki Farkas Balázs

Egyéb egyéni
2024.09.23. 21:57

Fallabda: egy hónap múlva érkezik a nemzetközi elit a Marczibányi térre

Egyéb egyéni
2024.08.26. 15:59

Fallabda Eb: döntős, ezzel feljutott az élvonalba a magyar férficsapat

Egyéb egyéni
2024.05.03. 23:28

Fallabda ob: Farkas és Chukwu megvédte címét

Egyéb egyéni
2023.06.05. 09:16
Ezek is érdekelhetik