Kajak-kenu vb: zárásként bronzérem a kenu-négyeseknél

Vágólapra másolva!
2007.08.11. 15:59
Címkék
A férfi kajak-négyesek 1000 méteres számában a címvédő Gyökös Lajos, Kökény Roland, Vereckei Ákos és Horváth Gábor volt tagja a döntőnek.
A fiúk nem rajtoltak túl jól, fél távnál csak a középmezőnyben voltak, a hajrában ugyan feljebb jöttek, de így is lecsúsztak a dobogóról és a negyedikek lettek. Az olimpiai kvóta azonban így is járt. A győzelmet a németek szerezték meg, akik a végén hajrázták le a lengyeleket. A bronzérmet a szlovákok szerezték meg. A kenusoknál Metka Márton, Mike Róbert, Sáfrán Mátyás és Balázs Gábor indult. Fél távnál a negyedik helyen húztak, a végén azonban sikerült erősíteni, s végül úgy lettek harmadikok, hogy hajszál híján az ezüstérmes németeket is megelőzték. A románok győzelmét nem veszélyeztette semmi. Ebben a számban nem lehetett olimpiai kvótát szerezni, miután nem szerepel az olimpia programjában.
Legfrissebb hírek

Keresztes Noel egyenlített, majd fordított a Krka ellen

Légiósok
9 perce

Nico Paz parédája után a Como a Lazio legyőzésével kezdte az idényt

Olasz labdarúgás
24 perce

NB I: MTK–Paks

Labdarúgó NB I
55 perce

A Honvéd nyerte a rangadót, és élre állt

Labdarúgó NB II
1 órája

Bruno Fernandes kihagyta a büntetőt, ikszelt a Fulhammel a Man. United

Angol labdarúgás
1 órája

Megtörte az Ajka lendületét a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
1 órája

A Kecskemét ellen szerezte meg első bajnoki győzelmét a Budafok

Labdarúgó NB II
1 órája

Niké Liga: Továbbra is pont nélkül a Komárom

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik