Triatlon Eb: Walkó bokaficammal teljesítette a versenyt

Vágólapra másolva!
2007.06.30. 23:14
Címkék
Az első orvosi vizsgálat során kiderült, hogy a nőknél 40. helyen célba érő Walkó Andrea bokaficammal teljesítette a versenyt.
A tiszaújvárosi versenyzőnek egy órával a verseny után nagyon feldagadt a sérült testrésze."Amikor az úszás felénél kellett 50 métert futni, akkor, éppen a visszaugrás előtt nem sokkal, egyszer rosszul léptem. Ennek ellenére jó helyen szálltam ki a vízből, de kerékpáron sorra lemaradtam a csoportoktól. Noha akkor nem éreztem a bokám, biztosan szerepet játszott a sérülés abban, hogy nem bírtam a tempót. Érdekes, de a futás eleje is jól ment, aztán féltávtól nagyon elkezdett fájni a bokám, a végén pedig már lépni is alig bírtam. Lehet, jobban tettem volna, ha feladom a versenyt, de közben nem éreztem, hogy ennyire komoly a baj" - mondta Walkó, aki 750 méter úszást, 40 km kerékpározást és 10 km futást csinált végig bokaficammal.Lehmann Tibor szövetségi kapitány, aki egyben klubedzője is Walkónak, úgy véli, ha minden jól megy, körülbelül két hét múlva kezdhet teljes értékű munkát végezni tanítványa. Hozzátette, a sérülés miatt vélhetően ki kell hagynia a kitzbüheli Világkupát - amely pedig nagyon fontos pontszerző állomás lett volna az olimpiai kvalifikációt illetően -, de reményei szerint az augusztus eleji, Walkó számára abszolút hazai, tiszaújvárosi Vk-ra már felépül.
Legfrissebb hírek

A Nagy Ádámmal felálló Spezia tizenegyespárbajban jutott tovább az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
13 perce

BL-selejtező: idegenben is támadni akar a Qarabag vezetőedzője

Bajnokok Ligája
54 perce

NB II: Kecskeméti TE–Videoton FC Fehérvár

Labdarúgó NB II
1 órája

Nem sikerült befektetőt találni, csődbe ment a patinás francia klub

Francia labdarúgás
1 órája

Nem szurkoló, a magyar megyei meccsen malac szaladt be a pályára – VIDEÓ

Magyar foci
2 órája

US Open: sikerrel vették a magyar hölgyek az első selejtezőkört

Tenisz
2 órája

Liga 2: otthon vesztett erdélyi rangadót a Sepsi OSK

Minden más foci
2 órája

Rendhagyó edzőtábort tart a női futballválogatott

Magyar válogatott
2 órája
Ezek is érdekelhetik