Kajak-kenu Eb, K-2 1000m: magyar siker minden fronton

Vágólapra másolva!
2007.06.30. 19:01
Címkék
Az újonc Kozák Danusia, Szabó Gabriella, valamint a címvédő Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor kajakpáros aranyérmes lett a spanyolországi Pontevedrában zajló kajak-kenu Európa-bajnokságon 1000 m-en, a Kozmann György, Kolonics György kenus duó pedig másodikként zárt.
A mindössze 20 éves hölgyek nem ijedtek meg első felnőtt világversenyükön, remekül rajtoltak, csakúgy mint a lengyelek. Féltávnál ez a két hajó haladt az élen, a mezőny többi része messze leszakadva követte őket. A hajrához is ez a két duó érkezett elsőként, s először úgy látszott: a lengyelek nyertek a magyarok előtt. A műsorközlő is ezt a sorrendet kürtölte szét, és Kozákék is úgy kászálódtak ki a partra, hogy második helyen végeztek, a lengyelek pedig örömükben táncra perdültek. Később azonban kielemezték a célfotót és kiderült: éppen fordított volt a sorrend, tehát ebben a számban is magyar aranyérem született!A kenusok és a férfi kajakosok hasonló számában nem volt szükség hasonló analízisre, ugyanis itt "tiszta" volt a képlet: a féltávnál még vezető Kozmann, Kolonics páros (C-2) végül a németek klasszis duója, Christian Gille és Tomasz Wylenzek mögé szorult, míg a címvédőként vízre szállt Kammerer, Kucsera kettős (K-2) óvatos kezdést követően, remek hajrával biztosan szerezte meg az első helyet.MTI
Legfrissebb hírek

Nem sikerült befektetőt találni, csődbe ment a patinás francia klub

Francia labdarúgás
27 perce

Nem szurkoló, a magyar megyei meccsen malac szaladt be a pályára – VIDEÓ

Magyar foci
53 perce

US Open: sikerrel vették a magyar hölgyek az első selejtezőkört

Tenisz
55 perce

Liga 2: otthon vesztett erdélyi rangadót a Sepsi OSK

Minden más foci
1 órája

Rendhagyó edzőtábort tart a női futballválogatott

Magyar válogatott
1 órája

Megható üzenetet kapott fiától Neymar a katasztrofális vereség után

Minden más foci
1 órája

Vízilabda: győzelemmel nyitott az U18-as fiúválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik