Angyal Zoltán lemondását nem fogadták el: szövetségi kapitány marad

Vágólapra másolva!
2007.05.22. 19:21
A Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége keddi ülésén úgy döntött, hogy nem fogadja el Angyal Zoltán szövetségi kapitány lemondását. A szakember azért ajánlotta fel távozását, mert bevallása szerint nem tudta kezelni a Janics Natasa és edzője, Fábiánné Rozsnyói Katalin közötti konfliktus miatt kialakult helyzetet.
Angyal Zoltán továbbra is a helyén marad
Czerkl Gábor
Angyal Zoltán továbbra is a helyén marad
Angyal Zoltán továbbra is a helyén marad
Czerkl Gábor
Angyal Zoltán továbbra is a helyén marad

A testület az ügyben is döntött, hogy az augusztusi, duisburgi olimpiai kvalifikációs vb után pontosan kidolgozza azt a szabályrendszert, amely mindenkor érvényes lesz a versenyzőkre, edzőkre és a szövetségi kapitányra.

A válogatottat több mint tíz éve irányító Angyal múlt szerdán jelentette be, hogy felajánlja lemondását. A szakember azért szánta el magát erre a lépésre, mert nem sikerült megvalósítania azt a tervét, hogy az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Kovács Katalin, Janics duó elinduljon 200 méteren a péntektől vasárnapig rendezett szegedi Világkupán.

"A hétvégi viadal igazolta, hogy a válogatási elvek jól működnek és nincs értelme változtatni a kapitány személyén" - mondta Baráth Etele, az MKKSZ elnöke.

"Konfliktusok nélkül nincs siker, s tény, hogy mi az elmúlt évek sikerei között elfeledkeztünk arról, hogy pontos szabályok rögzítsék a feladatokat és felelősségeket. Kielemezzük a mostani helyzetet és szeptemberre elkészül ez a rendszer."

Az elnök elárulta: a keddi elnökségire Angyalt és Fábiánnét is megkérték, írják le elképzeléseiket, hiszen - mint mondta - mindkettőjükre szüksége van a sportágnak.

"A kapitány elfogadta, hogy most, a szezon közben nem lenne szerencsés a távozása és az, hogy módosuljanak a válogatási elvek. Fábiánné meghívásunkra szintén személyesen megjelent és azt mondta: amennyiben Janics szerdán 15 órakor megjelenik csapata következő edzésén, úgy folytathatja velük a munkát, ha viszont nem, ő nem kívánja a felkészülését irányítani. Csonka Gábor, a versenyző menedzsere, aki egyben az elnökség tagja is, megígérte, hogy mindent elkövet Janics visszatérése érdekében. Abban az esetben, ha ez mégsem valósul meg, a sportoló klubja, a Démász-Szeged biztosítja a felkészülése körülményeit" - folytatta Baráth.

A keddi elnökségi döntés értelmében a kétszeres ötkarikás bajnok Janics azokban a számokban indulhat az idei világversenyeken, amelyekben kivívja a részvétel jogát, azaz - úgymond kívülről - nem teszik be más egységekbe.

"Sokat gondolkodtam a kialakult helyzeten. Bár a hétvégén még úgy láttam, reménytelen a szituáció, mostanra beláttam, hogy nem lenne szerencsés a távozásom" - fogalmazott Angyal, aki szerint nagyon fontos eseménye a keddi napnak Fábiánné bejelentése, nevezetesen, hogy kész visszafogadni Janicsot.

"Most az a legfontosabb, hogy mindenki készüljön a válogatóversenyre, majd az Eb-re és a vb-re, aztán majd szeptemberben visszatérünk a mostani helyzetre" - tette hozzá a szövetségi kapitány.

A június végi, spanyolországi Eb előtti utolsó válogató a június 8-10-én sorra kerülő országos bajnokság lesz, az eddig csak 200 m egyesben csapattag Janics elvileg 500 m egyesben és párosban is megpróbálhatja kivívni az indulás jogát.
Legfrissebb hírek

Felszabadultság, nyugalom, kikapcsolódás – ilyen volt a Balaton-átevezés

Kajak-kenu
18 órája

Kajak-kenu: az Eb-aranyak után már csak a vb-re fókuszál Mircse Iván

Utánpótlássport
2025.07.11. 19:50

Kiszli Vanda triplázott a maratoni kajak-kenu válogatóversenyen

Kajak-kenu
2025.07.10. 14:20

85 éves Törő András, aki egyszerűen lelépett

Képes Sport
2025.07.10. 06:56

Legbelül éreztem, hogy ezt nem tudom elengedni – Lucz Anna arról, hogy lecsúszott a párizsi olimpiáról

Párizs 2024
2025.07.09. 19:52

Major Veronika megkönnyezte az éremátadást – újra szépen csillognak az olimpiai bronzérmek

Párizs 2024
2025.07.09. 18:36

Tíz év után új elnök a Kolonics Alapítvány élén

Kajak-kenu
2025.07.08. 09:53

Kajak-kenu: 34 éremmel zártak a magyarok az U23-as és ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.06. 20:01
Ezek is érdekelhetik