Síkvízi verseny helyett vadvízi evezés, ítéletidő Szegeden

Vágólapra másolva!
2007.05.18. 11:10
Eddig minden magyar egység továbbjutott az elő- illetve középfutamokból a szegedi Mol Világkupa-verseny első napján. Kovács Katalin – akire az utóbbi napok történései után különös figyelem irányul – K1-ben 1000 méteren a legjobb időt érte el, és rögtön a döntőbe jutott.
Kovács Katalin nem unatkozott pénteken délelőtt, több számban rajthoz állt
NS-archív (Czagány Balázs)
Kovács Katalin nem unatkozott pénteken délelőtt, több számban rajthoz állt
Kovács Katalin nem unatkozott pénteken délelőtt, több számban rajthoz állt
NS-archív (Czagány Balázs)
Kovács Katalin nem unatkozott pénteken délelőtt, több számban rajthoz állt

A pénteki nyitónapon az ezer méteres elő- és középfutamokat, valamint döntőket rendezik a szegedi MOL Világkupa-versenyen, ennek ellenére reggel nyolc órakor a női kajak négyes az ötszázas előfutamokkal nyitották a futamok sorát.

A Laknerné Fazekas Krisztina, Patyi Melinda, Keresztesi Alexandra, Benedek Dalma összeállítású egység sikeresen megküzdött az orkánerejű szél, az alacsony hőmérséklet, és a szokatlanul nagy hullámok okozta nehézségekkel, és futamát megnyerve egyenesen a döntőbe került.

A Paksy Tímea, Kovács Katalin, Szabó Gabriella, Kozák Danusia kvartett a németek mögött a második helyen ért célba, ezért a középfutamban is vízre kellett szállnia, azt azonban már magabiztosan megnyerte, s szintén a fináléba jutott.

Kenu egyesben Vajda Attila és Sáfrán Mihály leginkább arra figyelt, hogy a szélviharban nehogy beboruljon a vízbe, de az előfutamban elért harmadik hely továbbjutást ért mindkettejüknek.

Kajak egyesben Benedek Dalma és Kovács Katalin is ügyesen küzdött az elemekkel, előbbinek a középdöntőbe, utóbbinak a döntőbe jutás volt a jutalma. Benkő Zoltán is csak a negyedik helyre evickélt be, Bozsik Gábor viszont a nap eddigi meglepetésembere, hiszen a kellemetlen körülmények ellenére is harcosan, sőt, szépen evezve utcahosszal nyerte előfutamát.

MOL VILÁGKUPA, 1. NAP

ELŐFUTAMOK
500 méter
Nők. K–4. 1. futam. 1. Magyarország (Laknerné Fazekas Krisztina, Patyi Melinda, Keresztesi Alexandra, Benedek Dalma) 1:34.376, 2. Kanada, 1:36.554, 3. Kína 1:37.646. 2. futam. 1. Németország (Carolin Leohardt, Conny Wasmuth, Maren Knebel, Katrin Wagner-Augustin) 1:32.693, 2. Magyarország (Paksy Tímea, Kovács Katalin, Szabó Gabriella, Kozák Danusia) 1:33.905, 3. Kína 1:35.957
1000 méter
Férfiak. K–1. 3. futam. 1. Tim Brabants (brit) 3:35.446, 2. Wrme Knutsen (dán) 3:35.542, 3. Jazbec (olasz) 3:39.568, 4. Benkő Zoltán (magyar) 3:41.932. 4. futam. 1. Bozsik Gábor (magyar) 3:35.435, 2. Fagioli (olasz) 3:36.630, 3. Csurkan (ukrán) 3:38.778.
C–1. 1. futam. 1. Bertrand Hemonic (francia) 3:57.628, 2. Leue (német) 4:00.022, 3. Sáfrán Mihály (magyar) 4:01.486. 2. futam. 1. Thomas Hall (kanadai) 4:00.871, 2. Dittmer (német) 4:01.609, 3. Vajda Attila (magyar) 4:02.401
Nők. K–1. 1. futam. Anne Rikala (finn) 4:00.205, 2. Benedek Dalma (magyar) 4:09.691, 3. Taylor (új-zélandi) 4:10.741. 2. futam. 1. Kovács Katalin (magyar) 3:58.647, 2. Johnson (amerikai) 4:01.689, 3. Meek (ausztrál) 4:02.415
KÖZÉPFUTAMOK
500 méter
Nők. K–4. 2. futam. 1. Magyarország (Paksy Tímea, Kovács Katalin, Szabó Gabriella, Kozák Danusia) 1:34.206, 2. Portugália 1:34.584, 3. Ausztrália 1:36.684
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik