Kovács Katalin, Kucsera és Kolonics, egy kicsit másképp

Vágólapra másolva!
2007.04.25. 10:37
A legjelentősebb idei síkvízi regatta, a május 18. és 20. között Szegeden sorra kerülő kajak-kenu Világkupa háttere biztosított, minthogy a névadó MOL mellett a tavalyi világbajnokság után a T-Mobile ismét a szövetség mellé állt.
Kolonics György, kovács Katalin és Kucsera Gábor, ahogyan eddig nem láthattuk őket
Kolonics György, kovács Katalin és Kucsera Gábor, ahogyan eddig nem láthattuk őket
Kolonics György, kovács Katalin és Kucsera Gábor, ahogyan eddig nem láthattuk őket
Kolonics György, kovács Katalin és Kucsera Gábor, ahogyan eddig nem láthattuk őket

„A T-Mobile a Világkupa kiemelt főszponzora, az MKKSZ munkáját pedig az elkövetkező két évben arany fokozatú támogatóként segíti” – jelentette be dr. Baráth Etele, az MKKSZ elnöke és Winkler János a Magyar Telekom mobil szolgáltatások üzletágának (T-Mobile) vezetője. Az első számú mobilkommunikációs társaság természetesen a sportágban hosszú ideje – egyéni és egyesületi támogatóként is – jelen van: a T-Mobile Janics Natasa egyéni szponzora és a Domino-Honvéd kajak-kenu szakosztályának névadó támogatója.

Mintegy egy hónnappal a verseny előtt megkezdődött a MOL Világkupa jegyeinek értékesítése. A regatta napi belépői 1000 forintos, a három napos bérletek 2500 forintos áron vásárolhatók meg országszerte az Ibusz-irodákban. A világbajnoki erősségű mezőnyt vonzó versenyt az MTV élőben közvetíti.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség az idén is hű marad önmagához: a legdinamikusabb hazai sportföderáció ezúttal új arculati kampánnyal és új versenyszámokkal csábítja a lelátóra a sportág több tízezer szurkolóját.

„Az országos reklámkampányban csak az igazságot mutatjuk be – mondta Schmidt Gábor, az MKKSZ főtitkára. – Láttatni engedjük, hogy nem csak eredményes, hanem csinos, szép és jóképű versenyzők ragadnak lapátot válogatottunkban. A kampányban minden szakágból egy-egy világklasszis mutatkozik be fotómodellként: a női kajakosok közül Kovács Katalin, a férfi kajakosok sorából Kucsera Gábor, a kenusok részéről pedig Kolonics György.”

A huszonhét hagyományos futam mellett, az új versenyszámok között a MOL Világkupán debütál két pénzdíjas futam: a 4x100 méteres, illetve a 3x100 méteres váltó. A 100 méteres pályán belül minden esetben egymással szemben indítják el a váltók tagjait, így egy stadionnyi hosszban forr majd a víz, és alakulnak ki drámai csaták – épp a lelátók előtt.

A váltó futamok mellett a szegedi MOL Világkupa szervezői a szeptember 8-án és 9-én Győrött sorra kerülő maratoni világbajnokságra is igyekeznek ráirányítani a figyelmet, ezért a Vk programjában szerepel hat különleges hosszútávú futam, melynek futószakaszai a tribünök között zajlanak majd. Síkvízen – a MOL Vk mellett – a duisburgi világbajnokság (augusztus 8-12.) az év fő eseménye, amelyen válogatottunk a pekingi kvalifikációs helyek megszerzéséért száll hajóba.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik