NSSZ-MOB: egységes fellépésre van szükség

Vágólapra másolva!
2006.10.05. 21:02
Címkék
Egységes fellépésre van szükség, változtatni kell a magyar sport szervezeti felépítésén, amely rendkívül széttagolt - többek között ez hangzott el a Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) és a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) képviselőinek csütörtöki egyeztető megbeszélésén.
A találkozót Erdei Tamás, az NSSZ tavasszal megválasztott új elnöke kezdeményezte. A MOB részéről Kamuti Jenő főtitkár és Molnár Zoltán ügyvezető igazgató vett részt a tanácskozáson, melyen Erdei bemutatta Szántó Évát, az NSSZ új főtitkárát is.

A felek egyetértettek abban, hogy az egyes szervezetek szakmai önállóságának megtartása mellett két nagyobb testület, az NSSZ és a MOB a jelenlegieknél lényegesen jobban, hatékonyabban képviselhetné a sport érdekeit.

A MOB képviselői emlékeztettek arra, hogy a legutóbbi sporttörvény előkészítésének időszakában az egység, egyetértés hiányzott, s a két szervezet szembeállítása közben a Magyar Olimpiai Bizottságot is több jogosítványától megfosztották.

A jelenlévők arról állapodtak meg: a köztestületek szakértőit felérik, hogy dolgozzanak ki megfelelő javaslatokat a sporttörvény módosítására, melynek révén a sport szervezeti felépítése egyszerűbb és hatékonyabb lehet.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: a magyar női pólóválogatott Olaszország ellen játszik a vb-elődöntőért

Birkózás
1 órája

Rasovszky Kristóf: Felállok innen is!; Kenya büszkesége magyar színekben: új csillag születhet távfutásban

E-újság
1 órája

Elhibázott büntetők, piros lap és spanyol siker a házigazda ellen a női Eb-n

Minden más foci
1 órája

Nagyot szólt a női ágyú – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
1 órája

„Panyenkázók” figyelmébe – VIncze András jegyzete

Európa-liga
1 órája

A magyar csapat 14. lett a díjugrató Eb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Egyetemi világjátékok: magyar ezüst vívásban, bronz ritmikus gimnasztikában

Egyéb egyéni
2 órája

Kl: megvan, mikor rendezik a Paks, az ETO és a Puskás Akadémia selejtezőit

Európa-konferencialiga
3 órája
Ezek is érdekelhetik