Kajak-kenu vb: a női és a kenu négyes döntős, a férfi kajakos kvartett a középfutamban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2006.08.17. 12:46
Címkék
A Paksy Tímea, Kovács Katalin, Janics Natasa, Keresztesi Alexandra női kajaknégyes, valamint a Metka Márton, Mike Róbert, Sáfrán Mátyás, Balázs Gábor összeállítású kenus kvartett bejutott a szombati döntőbe 1000 m-en a szegedi világbajnokságon, a Gyökös Lajos, Kökény Roland, Vereckei Ákos és Horváth Gábor alkotta egység (k-4) pedig a pénteki középfutamban folytathatja szereplését.
Az Európa-bajnok hölgyek esélyeshez méltóan megnyerték előfutamukat, s mivel innen az első három egyből a fináléba került, biztosították a helyüket a legjobbak mezőnyében.

A fiatal kenusok a németek és az ukránok mögött harmadikként értek célba, s így még éppen elkerülték azt, hogy pénteken is vízre kelljen szállniuk - legalábbis ebben a számban.

A kétszeres olimpiai bajnok Vereckeivel és Horváth-tal felálló férfi kajaknégyes - amelynek ebben az összeállításban ez a debütálása a nemzetközi mezőnyben - nagyon igyekezett, hogy megszerezze a máris döntőt érő első pozíciót, de a címvédő németekkel szemben erre nem volt esélye, végül második lett. A csapatnak így a középfutamból kell majd kiharcolnia a kilenc közé jutást, de a csütörtökön látottak alapján ez nem okozhat számára gondot.
Legfrissebb hírek

Jobbátlövő és kapus is távozik a Veszprémtől – hivatalos

Kézilabda
28 perce

Szczesny: Nálam Pedri kapná az Aranylabdát

Spanyol labdarúgás
43 perce

Így emlékeznek meg Diogo Jotáékról a Liverpool első felkészülési mérkőzésén

Angol labdarúgás
1 órája

Horner a Ferrari vagy az Alpine élén tér vissza? Verstappen továbbra is a Mercedes felé tart?

F1
1 órája

Hosszú időre kidőlt a nyíregyházi kapus

Labdarúgó NB I
1 órája

A Brentford-hálózatnak adta kölcsön kapusát az MTK – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

F1 75: amerikai siker a tömegkarambol után újraindított futamon

F1
2 órája

Japán könnyedén verte meg Horvátországot a mieink csoportjában a női vízilabdatornán, a világbajnokságon

Vizes vb 2025
2 órája
Ezek is érdekelhetik