Öbölátúszás augusztus 19-én

Vágólapra másolva!
2006.08.11. 01:47
Címkék
Augusztus 12-13-án sem rendezik meg az előző hétvégén az első fokú viharjelzésben erős lökésekkel tarkított szél miatt elmaradt öbölátúszás, mert most is erős szél, sok csapadék várható és a víz hőmérséklete sem lesz alkalmas a szabadvízi úszásra – tudatta közleményében a szervező Magyar Marathon Klub.
A meteorológusok legfrissebb prognózisai – hosszú távú előrejelzései - szerint a következő hétvégén sokkal jobb idő lesz.A versenyt megelőző napokban 28-30 fokos meleg várható, így visszamelegedhet a most már csak 19 fokos Balaton és ha a szélerősség is megfelelő lesz, augusztus 19-én kerülhet sor a versenyre.A hagyományos 3,6 km-es táv indulói a tavaly is bevált, kellemes helyszínről, a balatonfüredi Marina Hotel strandjáról rajtolhatnak augusztus 19-én 10-től 13 óráig folyamatosan.A rendezvény háziasszonya Kovács Ágnes olimpiai bajnok, míg házigazdája Zubor Attila, fővédnöke pedig Cseh László lesz.A rajtnál és a célba érkeztetésnél a férfi úszók örömére Miss Balaton 2006 királynője és udvarhölgyei segédkezik majd.
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: kezdődik a vizes vb, női vízilabda-válogatottunk medencébe ugrik

Minden más foci
13 perce

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban; Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

E-újság
31 perce

A hibátlan Norvégia mellett a házigazda jutott tovább az A-csoportból a női futball Eb-n

Minden más foci
57 perce

Őrségváltás – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
1 órája

A San Marinó-i csapat került közelebb a Győrhöz a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
1 órája

Dambrauskasék kétszeri előnyről kaptak ki otthon az El-selejtezőben, Alisson kiütötte a finneket

Európa-liga
1 órája

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Bognár György: Nagyon erős az ellenfél, de kint is futballmérkőzés lesz

Európa-liga
2 órája
Ezek is érdekelhetik