Atlétikai Eb: Zsivóczky már az ötödik tízpróbában

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2006.08.11. 19:20
Címkék
A tízpróbázó Zsivoczky Attila a nyolcadik szám után az ötödik helyre lépett előre a göteborgi atlétikai Európa-bajnokságon, 108 pont választja el a dobogótól.
Zsivóczky Attila
Zsivóczky Attila
Zsivóczky Attila
Zsivóczky Attila

A napos délelőtti időjárás után a rúdugrást - akárcsak előző nap a távolugrást - félbe kellett szakítani a heves esőzés miatt, végül csaknem négy óráig tartottak ennek a számnak a küzdelmei. Zsivoczky a kényszerszünet előtt nem ugrott, majd 4,30 méterrel kezdett, ezt elsőre vitte, akárcsak a 4,40-et. Viszont a 4,50-en váratlanul hibázott, aztán javított. A 4,60-on háromszor is magasan átrepült, de kétszer estében leverte. A 4,70 újra másodszorra sikerült, a 4,80 azután tisztán, elsőre, sőt, a 4,90 is, ami egyéni csúcsa! Az öt méter jelentette a végállomást.

A riválisok nagy része ekkor már nem volt versenyben, kivéve az orosz Alekszej Drozdovot, aki harmadikra átvitte az öt métert, valamint a német Stefan Drewswet, aki az 5,30 után az 5,40-nek is nekiment - eredménytelenül. A többiek időközben már elkezdték az eredetileg 17 órára kiírt gerelyhajítást.

Zsivoczky hátránya 108 pont volt a harmadik Drozdovhoz képest, a negyedik Drews pedig 61 ponttal előzi meg őt.

Az állás nyolc szám után:
1. Sebrle (cseh) 7047 p 2. Pogorelov (orosz) 6924 3. Drozdov (orosz) 6869 4. Drews (német) 6822 5. Zsivoczky 6761
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: kezdődik a vizes vb, női vízilabda-válogatottunk medencébe ugrik

Minden más foci
9 perce

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban; Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

E-újság
27 perce

A hibátlan Norvégia mellett a házigazda jutott tovább az A-csoportból a női futball Eb-n

Minden más foci
54 perce

Őrségváltás – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
56 perce

A San Marinó-i csapat került közelebb a Győrhöz a Konferencialigában

Európa-liga
1 órája

Dambrauskasék kétszeri előnyről kaptak ki otthon az El-selejtezőben, Alisson kiütötte a finneket

Európa-liga
1 órája

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Bognár György: Nagyon erős az ellenfél, de kint is futballmérkőzés lesz

Európa-liga
2 órája
Ezek is érdekelhetik