Atlétika: futás határok nélkül

Vágólapra másolva!
2005.10.08. 02:55
Címkék
Október 19. és 23. között immár a 16. alkalommal rendezik meg a Bécs–Budapest Szupermaratonit, amely iránt évről évre nő az érdeklődés: tavaly 13 ország 800 indulója vett részt rajta. A határokon átnyúló rendezvény két fővároson, két osztrák tartományon, három magyarországi megyén keresztül. Az egyéni versenyben a nők mezőnyében újra indul a német Maria Bak, az ultramaratoni futás világklasszisa, a férfiaknál rajtol a korábbi hatszoros győztes Bogár János és a háromszoros győztes Vozár Attila, továbbá a 2003. évi győztes lengyel Tomasz Chawawko, valamint az orosz Anatolij Kruglikov. Váltóban minden eddiginél több, mintegy 130-140 csapat részvételére lehet számítani. A rendezvény továbbra is az egyik legmagasabban díjazott magyar sportverseny: a nyeremények összértéke több mint húszmillió forint.
Legfrissebb hírek

Belgiumi gálázással javított a BL-ben a Newcastle; A Benfica után a Köbenhavnt is legyőzte a Qarabag

Bajnokok Ligája
1 perce

Bajnokok Ligája: Barcelona–PSG

Bajnokok Ligája
3 perce

Robbie Keane a Plzen elleni második félidőre építene, és Genkben is fölényre törekszik

Európa-liga
5 perce

BL: Borussia Dortmund–Athetic Bilbao

Bajnokok Ligája
6 perce

Harmadosztályú csapat búcsúztatta a Békéscsabát a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
30 perce

Kétgólos győzelemmel kezdett a Szeged a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
35 perce

Női kosár NB I: nyert a Sopron és a DVTK, öt csapat maradt hibátlan a 2. forduló után

Kosárlabda
38 perce

Kassai sikerével az élre ugrott a Dunaszerdahely

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik