
Cselik Bence a szövetség új elnöke (Fotó: SportBánya)
Cselik Bencét választották meg a Magyar Korfball Szövetség elnökévé.
A hazai szövetség hétfői beszámolója szerint a Bóné Zoltánt váltó sportvezető négy évre kapott megbízást és elsődleges célja a sportág egyetemi népszerűsítése, valamint a szakemberképzés.
„Mindezeken túl nagyon fontos a láthatóság is. Ezen nagyot lendíthet áprilisban a válogatott kijutása a soron következő, Kínában sorra kerülő Világjátékokra, melyre jó esélyeink vannak. Reméljük, hogy a korfball egyre nagyobb nyomot tud hagyni az előttünk álló időszakban a magyar sportpalettán” – mondta Cselik Bence.
A korfball a világ egyetlen koedukált labdajátéka, a kosárlabdához hasonlít, a labdát – felnőttek esetében – 3.5 méter magas állványra rögzített gyűrűbe kell bejuttatni.
Legfrissebb hírek

Strandkorfball-vb: hetedik helyen zárt a magyar csapat
Egyéb csapat
2024.04.30. 10:22

Szabadidő: indul a Mozdulj Balaton! programsorozat
Egyéb egyéni
2023.06.23. 17:52

Korfball: holland siker a budapesti Ek-döntőben
Egyéb csapat
2013.01.22. 17:10

Korfball: januárban Budapesten rendezik meg a Ek-döntőt
Egyéb csapat
2012.11.07. 17:50
Ezek is érdekelhetik