Fiatalok a küzdőtéren – Deák Zsigmond jegyzete

A címben idézett rovat szerdánként jelent meg az egykori Népsportban, sportágakra bontva hozta le az előző hét(vége) utánpótlás-eredményeit. Jómagam emlékeim szerint először több mint négy évtizede, az 1983-as úttörő (ma diák) korcsoportos, kőszegi szabadfogású birkózó Jurisics-kupa 38 kilós hatodik helyével szerepeltem benne. Innen is látszik, hogy a Fiatalok a küzdőtéren oldalaira nem csak világraszóló eredményekkel lehetett bekerülni, ennek ellenére persze nagy büszkeségnek számított nyomtatásban „megjelenni”. Mindezt csak azért említem, mert velem ellentétben voltak és vannak olyan fiatal sportolók, akik (na jó, nem 13, de 18-19 évesen) a felnőttek között sem vesznek el, bizonyítva különleges talentumukat. Mostanában az Európa-bajnoki bronzmérkőzésre készülő vízilabdás csikócsapat, valamint a szintén kontinensviadalon vitézkedő férfi kézilabda-válogatott ifjú titánjai, Fazekas Gergő vagy a Krakovszki ikrek kapcsán jut ilyesmi az ember eszébe.

Bár ha jobban bele­gondolunk, nem is kellene az ilyesmivel oly nagyon foglalkoznunk, hiszen ez az élet, ezen belül a sportélet rendje: jönnek-mennek a generációk, keverednek és váltják egymást. Csakhogy a magyar sportnak van egy olyan „becsípődése”, amit persze kétségtelen tények is alátámasztanak, hogy az utánpótlás-diadalokat követően a legtöbbször elmarad a berobbanás a „nagyok” közé. Szerintem ez nemcsak nálunk, hanem mindenhol így van, a felnőtté válás küszöbén a továbbtanulás, a civil munka és más egyéb tényező elszívóereje megnövekszik, vagy csak annyi történik, hogy a riválisok is „megemberesednek”. Sok ifjú titán s eredményes csapat tűnik el, vagy válik átlagossá tagjai teljesítménye, miközben ritka az olyan, aki utánpótlásban még nem járatja magát a csúcsra, hanem a felnőttpályafutására tartogatja. Pontosan tudjuk, a versenysport legnagyobb cezúrája itt található, edző és sportoló legyen a talpán, aki ezen döccenő nélkül túljut.

Bizonyára éppen ezért örvendünk annyira, ha látjuk, hogy működik a rendszer, élnek a fiatalok a lehetőséggel, amit a Jóisten tehetség, a szakmai stáb pedig játékpercek formájában ad nekik. Az aktualitásra visszatérve, igen kíváncsi vagyok, az Eb-n bizonyító pólós „csikóhalak” közül kit visz majd magával Varga Zsolt szövetségi kapitány a párizsi olimpiára is (a most itthon maradó „öregek” kárára, mert máshogy nem lehet), a kéziseknél pedig Chema tűzben tartja-e Fazekasékat. Mondjuk, nálam legkésőbb itt jönne el az a pillanat, amikor a kor már nem számít, csak a teljesítmény. Szerintem náluk is.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!