Vegyes páros curling-vb: a magyarok kikaptak a kanadaiaktól

Vágólapra másolva!
2021.05.18. 21:35
null
Kiss Zsolt és Palancsa Dorottya 7–5-ös vereséget szenvedett (Fotó: Dömötör Csaba)
A korábbi győzelem után keddi második mérkőzését elveszítette a Palancsa Dorottya és Kiss Zsolt páros az Aberdeenben zajló olimpiai kvalifikációs vegyespáros curling-világbajnokságon – közölte az MTI.

 

A 2013-ban és 2015-ben világbajnok magyarok hétfőn a németektől kikaptak, kedd délelőtt viszont a dél-koreai kettőst legyőzték, délután pedig Kanada csapatával találkoztak. A meccset a tengerentúli duó kezdte jobban, az első szakaszban szerzett 2–0-s előnyét azonban a másodikban kiegyenlítették Palancsáék. A folytatásban ismét Kanada került előnybe, a negyedik szakasz után 5–2-re vezetett. Innen már nem tudott felzárkózni a magyar egység, amely 7–5-ös vereséget szenvedett.

A viadalon a küzdelmek két tízcsapatos csoportban zajlanak, az elsők rögtön az elődöntőbe jutnak, a második és harmadik helyezettek keresztbe játszanak egymással a négy közé jutásért, míg a negyedik párosok az utolsó kvótáért küzdenek meg egymással, amennyiben szükséges.

Kissék célja, hogy megszerezzék Magyarország első ötkarikás indulási jogát a sportágban, amihez a legjobb hétben kell végezniük. A nyolcadik hely csak akkor elég a kvalifikációhoz, ha a pekingi téli játékok házigazdája, azaz a biztos induló Kína is a legjobb nyolc között zár.

Legfrissebb hírek

Továbbra sem engedik vissza az orosz és fehérorosz curlingeseket

Téli sportok
2025.01.14. 17:08

Curling Eb: a benn maradtak a férfiak a B-divízióban

Téli sportok
2024.11.21. 21:14

Curling Eb: a magyar férfi- és női válogatott is vereséggel folytatta

Téli sportok
2024.11.20. 14:49

Curling Eb: Litvániától is kikapott a magyar női válogatott

Téli sportok
2024.11.19. 11:18

Curling Eb: szoros meccsen veszített a magyar férfi csapat

Téli sportok
2024.11.18. 14:19

Ismét kikapott a magyar női válogatott a curling Eb-n

Egyéb egyéni
2024.11.17. 16:31

Svédország nyerte meg a curling vegyescsapat-világbajnokságot

Egyéb csapat
2024.10.19. 19:19

Nem jutott be a nyolcaddöntőbe a magyar egység a curling vegyescsapat-vb-n

Téli sportok
2024.10.18. 08:36
Ezek is érdekelhetik