Rögbi: óriási balhé a juniorok meccsén, az egyik szülő arcát műteni kell – videó

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2021.05.11. 15:46
null
A balhé képen (Fotó: 7news.com)
Brisbane-ben két U13-as rögbicsapat játszott egymás ellen, amikor hirtelen összeverekedtek a szülők. Az egyik édesapa úgy megsérült, hogy azonnal kórházba kellett szállítani, s arcműtétet kell végrehajtani rajta – olvasható a Sport Bible oldalán.

A Josh Jones nevű édesapa súlyos arcsérülést szenvedett, miközben húsz szülő rohant be a juniorok meccsén verekedni Ausztráliában. Egyelőre nem tudni, min veszett össze a két „szurkolótábor”, de még az sem riasztotta vissza a felnőtteket, hogy a gyerekeik szeme láttára mennek egymásnak.

A videóban jól kivehető, hogy Jones éppen a földön fekszik, amikor óriási rúgást kap a fejére. Ez persze csak ahhoz vezetett, hogy még többen szaladtak be a pályára. Természetesen a sérültet azonnal kórházba kellett szállítani, s jelenleg is arcműtétjére vár.

 


 

A helyi rendőrség is komolyan veszi az esetet, közleményükben kijelentették, semmilyen szinten nem tolerálják az ilyen típusú viselkedést. Egyelőre keresnek egy 36 éves férfit, aki minden bizonnyal fejbe rúgta Jonest.

A rendőrség mellett egyébként az ifjúsági liga is nyomozást indított az ügyben.

Az eset után nem sokkal egy GoFundMe oldalt is létrehoztak, ahol a sérült családját lehet támogatni.

Legfrissebb hírek

Ez az év kihagyott helyzete az NB I-ben? Íme, Colley ziccere! – VIDEÓ

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 21:20

Sportszerűségből jeles: a kapus sérülését látva nem rúgta be a ziccert az Eb-győztes csatár – videó

Spanyol labdarúgás
2025.05.19. 14:43

Videó: tizenegyesekkel megnyerte a Mol Magyar Kupát a Paks

Labdarúgó NB I
2025.05.14. 22:06

Videó: Tóth Barna távoli lövésére a csereként beálló Lenny Joseph a 93. percben válaszolt a Mol Magyar Kupa döntőjében

Labdarúgó NB I
2025.05.14. 21:01

Mourinho a csapatösszeállításról: Feldobok 25 érmét, és…

Minden más foci
2025.05.13. 19:24

Studer Ágnes is csatlakozott a rendőrség balesetmegelőzési kampányához – videó

Kosárlabda
2025.05.08. 12:02

PSK: a Honvéd edzője abban bízik, hogy lesz követője Puskás Ferencnek

Minden más foci
2025.05.04. 18:15

Cristian Ramírez távolról egyenlített, Lenny Joseph Dibusz Dénes passzát váltotta gólra – így jutott döntőbe az FTC

Labdarúgó NB I
2025.04.23. 22:07
Ezek is érdekelhetik