Koronavírus: hétfőtől beindulhat a brit versenysport

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.30. 18:29
null
Boris Johnson brit miniszterelnök (Fotó: AFP)
A kormány döntése értelmében hétfőtől újraindulhatnak a versenysportok Nagy-Britanniában.

 

Csaknem három hónap leállást követően nyílik lehetőség ismét mérkőzések, versenyek rendezésére, szervezésére, de csak zárt kapuk mögött és szigorú egészségügyi szabályok betartásával.

Az első jelentős élő esemény várhatóan a jövő szombati, newmarketi lóverseny lesz, de lósportban és sznúkerben – előre gondolkodva – már hétfőre is tervbe vettek kisebb rendezvényeket.

Az engedély birtokában az egyes sportágak maguk határozzák meg, mikor indítják újra a versenyrendszereiket.

A labdarúgás legmagasabb osztályában szerdán döntöttek a klubok arról, hogy már csoportos edzések is tarthatók, egy nappal később pedig abban állapodtak meg, hogy június 17-én folytatódhat a koronavírus-járvány miatt március 13-a óta szünetelő bajnoki sorozat.

„A Premier League üdvözli a kormány mai bejelentését” – reagált közleményben a PL, amely ugyanakkor jelezte, hogy van már ugyan kijelölt időpontjuk az újrakezdésre, de még sok a teendő annak érdekében, hogy minden érintett biztonságát szavatolni tudják.

Legfrissebb hírek

A Liverpool kikapott odahaza a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
15 órája

Az Arsenal védelme ismét remekelt, egy gól is elég volt az „ágyúsok” győzelméhez

Angol labdarúgás
2025.10.18. 20:46

Haaland duplájával nyert a City, Mateta mesterhármasával mentett pontot a Palace

Angol labdarúgás
2025.10.18. 18:22

Ez gyors volt: a Nottingham Forest azonnali hatállyal menesztette Ange Postecoglout

Angol labdarúgás
2025.10.18. 16:01

A Chelsea-től is kikapott a Forest, veszélyben Postecoglou állása

Angol labdarúgás
2025.10.18. 15:23

Arteta szerint még hetekig eltarthat Ödegaard felépülése

Angol labdarúgás
2025.10.17. 18:21

Még magasabbra ugrott Szoboszlai értéke, ötmillió euróval többet ér a Liverpool támadója

Légiósok
2025.10.17. 17:21

„Történelmi lépés” – lapunk főszerkesztője a Mokkában beszélt Gyenge Balázs liverpooli feladatáról

Angol labdarúgás
2025.10.17. 14:44
Ezek is érdekelhetik