Rögbi: kikapott Luxemburgtól a magyar válogatott

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.05.04. 17:26
Címkék
A magyar rögbiválogatott 18–15-re kikapott Luxemburg legjobbjaitól az Európai Nemzetek Kupája-sorozatban, az első konferencia északi csoportjában.

A százhalombattai találkozó 5. percében a vendégek büntetőből szereztek vezetést, a mieink az első félidő közepén három percen belül elért két céllal fordítottak. A második játékrész elején a luxemburgiak gyorsan kihasználták, hogy tízperces emberelőnyhöz jutottak. A folytatásban büntetőből növelte ugyan előnyét a magyar együttes, de az esős idő nem kedvezett a játékának, így az egyszerűségre törekvő vendégek hatékonyabbak voltak, sőt a hajrában eredményesebbek is: a 69. percben második céljukkal egyenlítettek, majd a vége előtt két perccel egy büntetővel a győzelmet is megszerezték.

A magyar válogatott november elején 31–16-os moldovai sikerrel kezdte a 2018–2019-es kiírást, majd egy héttel később Százhalombattán 48–24-re kikapott Ukrajnától.

Az együttes – melynek a luxemburgiak ellen szerzett vesztesbónusszal hat pontja van – jövő szombaton a svédek vendégeként zárja az egykörös Eb-t. Az északi együttes mindkét korábbi találkozóját megnyerte, az egyiken a bónuszpontot is begyűjtötte.

Az már a szombati (mai) mérkőzés előtt eldőlt, hogy a magyar válogatott nem eshet ki a csoportból, miután Moldova – amely mind a négy találkozóját lejátszotta – négy ponttal mögötte végzett.

Legfrissebb hírek

Párizs 2024: elődöntős a címvédő a férfi hetesrögbi-tornán

Párizs 2024
2024.07.25. 16:47

Megvédte címét az Esztergomi Vitézek rögbicsapata

Egyéb csapat
2024.05.18. 21:12

Rögbi: szoros vereség az Eb-n Luxemburg ellen

Egyéb csapat
2024.04.06. 20:54

Sima vendéggyőzelem, de a hazai rögbi nyert igazán nagyot

Egyéb csapat
2024.03.16. 17:32

Rögbi: Budapesten a Cambridge-i Egyetem csapatának tagjai

Egyéb csapat
2024.03.13. 17:17

Rögbi: centenáriumi mérkőzés lesz Budapesten márciusban

Egyéb csapat
2024.02.10. 09:46

Rögbi: rangos kupamérkőzést rendeznek Budapesten

Egyéb csapat
2023.11.30. 11:29

IFAB: tízperces kiállítással vennék le a nyomást a játékvezetőkről – sajtóhír

Minden más foci
2023.11.14. 19:08
Ezek is érdekelhetik