Válogatott röpis lányok és pólósok a nyíregyházi döntőben

Vágólapra másolva!
2014.08.14. 17:01
null
Szakmáry Gréta és Csengeri Petra eddig remekül szerepelt a strandröplabdaversenyeken (Fotó: summersport.hu)
Idén első alkalommal rendezték meg a Summer Sport Festivalt, amelynek keretein belül három sportág – strandröplabda, strandfutball és vízilabda – képviselői mérik össze tudásukat. A sorozat negyedik és egyben utolsó állomása augusztus 15–16-án, pénteken és szombaton a nyíregyházi Sóstói Parkfürdőben lesz.

 

Péntek 13 órától strandröplabdagálával indul a program, 16 órakor pedig a helyi AQUA SE vízilabdázó-palántái játszanak mérkőzést. A négy állomásból álló versenysorozat döntőire szombaton kerül sor, amikor a vállalkozó kedvű közönség részére büntetőrúgó-versenyt is rendeznek a strand homokos pályáján.

A strandröplabdázók döntőjének mezőnyében ezúttal is ott lesz a Teva Gödöllő három válogatott játékosa, Csengeri Petra, Szakmáry Gréta és Széles Petra – utóbbi kettő tagja volt a 27 év után újra Eb-részvételt kivívó női teremválogatottnak, előbbi pedig a bő keret tagja volt.

Szakmáry Gréta – aki Csengeri Petrával remekül teljesített az eddigi viadalokon, hiszen a budapesti Palatinus strandon és Balatonbogláron ők győztek, a múlt héten, Gyulán pedig másodikak lettek – ezúttal hazai pályán bizonyíthat, hiszen nyíregyházi származású.

A vízilabdázóknál a múlt heti gyulai versenyen két olimpiai bajnok, Kis Gábor és Hosnyánszky Norbert, valamint a világbajnok Hárai Balázs is (utóbbi kettő tagja volt a néhány hete a margitszigeti Európa-bajnokságon ezüstérmet szerző magyar válogatottnak is) vízbe szállt a gyulai gyermekcsapattal közös edzőmeccsen, Kis pedig a csoportgyőztes Főnixet erősítette.

Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert és Kis Gábor a gyulai pólós palántákkal játszott edzőmeccset (Fotó: summersport.hu)
Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert és Kis Gábor a gyulai pólós palántákkal játszott edzőmeccset (Fotó: summersport.hu)

Rajtuk kívül jó néhány korábbi utánpótlás-válogatott és ob I-es játékos – többek között a Honvédból, a Szegedből és a Ferencvárosból – vett részt a korábbi versenyeken, s erősítik majd a nyíregyházi finálé négyes döntőjének mezőnyét is.

Legfrissebb hírek

A Távol-Keleten is letette névjegyét – interjú a röplabdázó Szakmáry Grétával

Képes Sport
2025.01.13. 13:59

Aranyérmet szerzett a strandröplabdacsapat a Gymnasiadén

Röplabda
2024.10.30. 13:25

Strandröplabda Eb: jövőre Düsseldorf lesz a házigazda

Röplabda
2024.09.20. 15:44

Tornagyőzelem Kínában, értékes ezüstérem Afrikában a magyar strandröpiseknél

Röplabda
2024.09.17. 14:43

Sporttörténelmi magyar sikert ért el strandröplabdában a Stréli, Dóczi kettős

Röplabda
2024.09.15. 16:16

Strandröplabda: tizennyolc évesen negyedik hely a felnőttek között Kínában

Röplabda
2024.09.09. 11:45

Strandröplabda: elődöntőbe jutott Kínában a Tari, Veress páros

Röplabda
2024.09.07. 16:59

Strandröplabda: U19-es vb-ötödik a Tari, Veress páros

Utánpótlássport
2024.08.31. 13:22
Ezek is érdekelhetik