Rögbi, Heineken-kupa: a Leinster nyerte meg az ír döntőt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2012.05.19. 20:25
null
A Leinster 28 pontos verést mért ír riválisára, az Ulsterre (Fotó: Reuters)
Címkék
A címvédő Leinster nagy különbségű, 42–14-es győzelmét hozta az egyébként szintén kiválóan játszó Ulster ellen a rögbi Heineken-kupa londoni döntője. Az európai klubsorozat elmúlt négy kiírásából hármat megnyerő Leinster a második a kupa 1995 óta íródó történetében, amely meg tudta védeni címét.

 

A két ír csapat között nem volt akkora különbség a pályán, mint amit az eredmény mutat, csak éppen amíg a Leinsternek szinte minden sikerült, a sorozat 1999-es megnyerése óta először a döntőbe jutó Ulster hadilábon állt a szerencsével. A „rögbi BL-jének” fináléjában ötödször találkoztak azonos országból érkező csapatok: három francia és egy angol belharc után váltak főszereplővé az írek.

A Leinster előtt csak a Leicester tudott duplázni, még 2001-ben és 2002-ben.

A második számú európai klubsorozatban, a Challenge-kupában francia párharc volt a pénteki döntőben, a Biarritz szintén a londoni Twickenhamben 21–18-ra legyőzte a Toulont.

RÖGBI EURÓPAI KUPADÖNTŐK, LONDON
HEINEKEN-KUPA
Leinster (ír)–Ulster (ír) 42–14
CHALLENGE-KUPA
Biarritz (francia)–Toulon (francia) 21–18
Legfrissebb hírek

1987 után szerzett újra vb-érmet a férfi tőrcsapat!

Egyéb egyéni
1 perce

Óriási fölénnyel nyerték a kínaiak a műugrók csapatversenyét a vizes vb-n

Vizes vb 2025
16 perce

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
16 perce

Tour: elit társaság tagja lett a szólóban győző Kaden Groves

Kerékpár
18 perce

Tusványos 2025: „Örülnék, ha kiderülne, a 0–6 nem rajtunk múlott” – Détári Lajos

Magyar válogatott
22 perce

Öttusa Eb: Koleszár Mihály régi vágya teljesült; Bauer Blanka bátor vívással alapozta meg a napját

Egyéb egyéni
51 perce

Két SUPport SC-aranyérem hosszútávon a SUP ob-n

Egyéb egyéni
1 órája

Strandröplabda-ob: a döntőre összeáll a legendás páros

Röplabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik