Röplabda Magyar Kupa: a Fáy utcában lesznek a négyes döntők

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.02.07. 11:34
Címkék
A jövő hétvégén a Vasas Fáy utcai sportcsarnokában rendezik a röplabda Magyar Kupa négyes döntőit: a férfiaknál a Kaposvár sorozatban hetedik sikerére készül, a nőknél a BSE egymást követő harmadik végső győzelmét gyűjtheti be.

Földvári Péter, a Magyar Röplabdaszövetség (MRSZ) főtitkára az eseményt felvezető, keddi sajtótájékoztatón elmondta, azért esett a választás a fővárosi helyszínre, mert a szervezet által kiírt pályázatra nem volt jelentkező, így a finálét az MRSZ rendezi meg. Hozzátette: a Fáy utcai csarnok semleges helyszínnek tekinthető, egyik csapatnak sem szolgál otthonául.

A férfiaknál a Kaposvár a Csepellel, a Kecskemét a Dunaferr gárdájával találkozik a legjobb négy között, míg a nőknél BSE–Nyíregyháza és Vasas–Gödöllő párharcokra kerül sor.

A Magyar Kupa négyes döntőjében az elődöntőkre 1000 forint a napijegy, míg a helyosztókra 1500 forintért lehet belépőt venni, s 3000 forintért bérlet is vásárolható.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai-hatás? Évek óta a Dominik a legnépszerűbb fiúnév Magyarországon

Magyar válogatott
7 perce

Egymérkőzéses eltiltás a ZTE edzőjének, fegyelmik sora a klubok ellen

Labdarúgó NB I
55 perce

Kós Hubert, miután lemaradt az éremről: Előreléptem, de még nem tartok ott 100 háton, ahol a többiek

Vizes vb 2025
56 perce

Kós Hubert új országos csúcsot úszott, de lemaradt a dobogóról 100 méter háton a vizes vb-n

Vizes vb 2025
1 órája

Sportlövészet: Fábián arany-, Major ezüstérmes az Eb-n, 25 méter standard pisztolyban

Egyéb egyéni
1 órája

Mire lesz elég a leggazdagabb francia család pénze és az RB-csoport tudása?

Francia labdarúgás
2 órája

Vizes vb: nagy csatában dőlt el a férfi szinkrontoronyugrás döntője

Vizes vb 2025
2 órája

Csaknem 83 millió forintért kelt el Kobe Bryant sportcipője

Kosárlabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik