Női röplabda Európa-liga: nehéz csoportba kerültek a magyarok

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2012.01.18. 16:53
Címkék
Elkészítették a női Európa-liga csoportbeosztását. Magyarország a címvédő és Európa-bajnok Szerbiával, Spanyolországgal és Romániával került egy csoportba. A magyarországi fordulót június 8–10. között rendezik.

A hazai szövetség tájékoztatása szerint az Európai Röplabdaszövetség (CEV) szerdai sorsolásán a tizenkét résztvevő együttest három darab négyes csoportba osztották be. A csoportmérkőzéseket júniusban rendezik, a júliusi négyes döntő helyszínéül a csehországi Karlovy Varyt jelölték ki.

A magyar válogatott tavaly is szerepelt a sorozatban, akkor a bolgárok és a csehek mögött a harmadik helyen zárta csoportját.

A három csoportból az első helyezettek, valamint a legjobb második kerül a négy közé.

 

 

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: a Paks, az ETO FC és a Puskás Akadémia is játszik a Konferencialigában

Minden más foci
6 perce

Lamin Colley és Hornyák Zsolt is hisz az Arisz kiejtésében; Már biztos európai főtáblás a Ferencváros

E-újság
9 perce

Stollárék két szoros szettben kikaptak Gaufféktól a montreali teniszversenyen

Tenisz
9 perce

A számok nem hazudnak – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
12 perce

Utolsó utáni pillanat – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
12 perce

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
49 perce

Robbie Keane: Időre van még szükségünk az összecsiszolódáshoz

Bajnokok Ligája
1 órája

A magyar férfi kosárválogatott 20 pontos vereséget szenvedett a horvátoktól

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik