Válogatottunk kétszer is kikapott Pozsonyban

Vágólapra másolva!
2010.09.05. 18:04
Címkék
A hétvégén a magyar férfi gyeplabda-válogatott két felkészülési mérkőzést játszott Pozsonyban a házigazda szlovák együttes ellen: a mérleg a mieink szempontjából két vereség.

SZLOVÁKIA–MAGYARORSZÁG 42SZLOVÁKIA–MAGYARORSZÁG 42

Az első mérkőzésen az előre beígért taktikával, három csatárral játszott a magyar csapat, ami védekezésben ötfős, megerősített középpályás védekezést jelentett. A szlovák válogatott az első percekben biztosan járatta hátul a labdát, de nem talált fogást a rendkívül fegyelmezett magyar védelmen. Aztán szinte a semmiből egy labdaszerzés után Kovács Norbert tette le a labdát Ilyés Csabának, aki a kapussal szemben már nem hibázott. (01) Ezt követően a hazaiak is felébredtek és egyre többször jutottak el a körig, főleg a 22-es környékéről belőtt labdákkal kerültek veszélyes helyzetbe, de gólt nem sikerült szerezniük. Végül egy jól elvégzett kiskornerből megszerezték az egyenlítő találatot. A félidő végéig már kiegyenlített játék folyt, újabb gól nem született.

A második félidő eleje borzalmasan kezdődött a  magyar csapat számára. A szlovákok előbb egy kiskornert pattintottak szépen a kapuba, majd szereztek egy szépen kijátszott gólt is, így a félidő felére 31-es hátrányba kerültünk. A magyar csapat lelki erejét mutatja, hogy kétgólos hátrányban sem tört meg és egy edzésen begyakorolt kornerfigura után Suba Tamás pattintott a kapuba. (3-2) Támadtunk becsülettel az egyenlítésért, de egy védelmi megingást kihasználva ellenfelük kissé szerencsés körülmények között újabb gólt szerzett. A végén még több lövőhelyzet is adódott a házigazdák előtt, az eredmény viszont már változott, így legjobbjaink 42-es vereséget szenvedtek az első találkozón.

SZLOVÁKIAMAGYARORSZÁG 62

A második összecsapáson a magyarok létszámukból adódóan jóval fáradtabbak voltak ellenfelüknél. Ehhez képest aktívabban kezdték a mérkőzést, és a félidő feléig egyértelműen irányították a játékot. Mujahid Tamás akcióból és egy elrontott kornerfigurát megmentve Ilyés Csaba okos passza után kornerből is betalált. Közte ugyan a házigazdák is szereztek egy gólt, de semmi nem utalt komolyabb vereségre. A félidő második felében kiegyenlítettebb lett a játék és egyre inkább a magyar térfélen alakultak ki helyzetek. A fáradtság azonban kiütközött, a mieink a szükségesnél jóval többször foglalkoztak a bírói ítéletekkel. A félidő végére aztán a levegő teljesen elfogyott és Szlovákia fordítani tudott.

A második félidőben a teljes fáradtság miatt a magyarok módosítottak a taktikai felállásukon, de ez újabb gyors szlovák gólt eredményezett. Azt követően azonban utolsó tartalékjait mozgósította a csapat és magára talált. Többször is eljutottak az ellenfél körére. Kétgólos hátrányban mindent egy lapra feltéve próbáltak gólokat szerezni a magyarok, kornereik, helyzeteik is voltak, de nem maradt erő az ellenfél kontráit hatástalanítani. Így a szlovákok két kontratámadást is góllal fejeztek be és a megérdemeltnél nagyobb különbséggel győztek.

 FÉRFI GYEPLABDA, FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Szlovákia–Magyarország 4–2 (1–1)
Gólszerzők: Ilyés, Suba
Szlovákia–Magyarország 6–2 (3–2)
Gólszerző: Mujahid (2)
 
 A MAGYAR VÁLOGATOTT TAGJAI
Kapus: Bordás Zsolt
Mezőnyjátékosok: Bitay Zsolt, Ilyés Csaba, Kovács Norbert, Krichenbaum Gábor, Léber Sebastian, Mujahid Tamás (csapatkapitány), Pádár Zoltán, Papp Gergely, Petővári Dániel, Suba Tamás, Szalay Dániel
Szövetségi kapitány: Álló Marcell
Játékvezetőként Vaskó András tartott a csapattal.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik