Gyeplabda: a sportág érdekében lemondott a komplett elnökség

Vágólapra másolva!
2010.08.20. 16:04
Címkék
A Magyar Gyeplabdaszövetség éves rendes közgyűlésén bejelentette lemondását Strausz György, a honi szövetség első embere, illetve vele együtt távozott a komplett elnökség.

A sportvezetők úgy érezték: a váltás a sportág érdekeit szolgálja. Mivel más jelölt nem akadt, Pavelka Zoltán lett a sportág új elnöke.

Az elnökségi tagok közé bekerült Ferenczi Ferenc, Krichenbaum Gábor, Kocsis László és Bakk Nikoletta.

Az új elnök székfoglaló beszédében elmondta: legfontosabb feladatának a válogatottat tekinti, hogy a nemzeti együttes minél több Európa-bajnokságon és nemzetközi tornán szerepeljen.

További céljai között említette új pályák építését, mivel a jelenlegi műfüves létesítmények kezdenek alkalmatlanná válni a játékra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik