Életképes lehet-e a tömörített rögbi?

TÓTH SÁNDORTÓTH SÁNDOR
Vágólapra másolva!
2010.08.20. 15:55
null
Rassie Erasmus (jobbra) szelet vehet, de a vihar aratásától még nagyon messze van (Fotó: Action Images)
Címkék
Nagy vihart aratott új javaslatával Rassie Erasmus, a dél-afrikai rögbiválogatott 38 éves, már visszavonult leválója, aki jelenleg a Western Province fokvárosi csapatának edzője. Hihetetlenül hangzik, de igen „távolról" hozta ötletét: az indiai profi krikettbajnokságban bevezetett rövidített változat sikerén felbuzdulva ő is egy tömörített rögbit dolgozott ki.

Az Eurosport 2-n mi magunk is láthattuk ezt a krikettváltozatot, méghozzá Twenty20 néven. Ebben a két csapatnak húsz-húsz „inninget" kell dobnia, és ezzel alaposan lerövidítették – mintegy két és fél órára – a krikett eredeti változatát, amelyben bizony akár öt napig is tarthat egy meccs. Ezt a variánst közvetítheti a tévé is, és akár a nem kifejezetten krikettrajongó nézők is megnézhetik, sőt még élvezhetik is. De mindez hogyan adaptálható a rögbire?

Nos, Erasmus kétszer húszperces félidőket képzelt el, amelyben a rúgásokat korlátozzák. Hogy hogyan, azt egyelőre nem fejtette ki a nyilvánosság előtt, de minden bizonnyal tiltanák a mezőnyrúgásokat. Ennek eredményeként akár minden másnap lehetne meccset játszani, tehát egy sok résztvevős torna lezavarható lenne egy hét alatt.

Erasmus abból indult ki, hogy kevés a cél a mostani uniós változatban. Persze azt azért ne felejtsük el, hogy korábban sem volt mindig sok. A hatvanas években nagy öröm volt, ha egy Öt Nemzet-meccsen „beesett" egy-két cél. Éppen emiatt szigorították a védőknek a beavatkozási lehetőséget a nyílt tolongásoknál, így sokkal több hullámot indíthatott a támadó fél, nőtt a célok száma is. Az ezredforduló Három Nemzet-meccsein már hihetetlen eredmények születtek, rengeteg pont volt. Azóta ez a szám csökkent ugyan, de hogy unalmas, cél nélküli lődörgés lenne ott Délen – akár a Három Nemzetet, akár a Super14-t tekintjük –, azt ostobaság lenne kijelenteni. Gondok inkább Európában vannak. Legjellemzőbb példa az angol bajnokság.

Erasmus az új bajnokságot a Super 15 2012-es tornája előtt, januárban rendezné meg, méghozzá nyolc meghívott csapat részvételével, és olyan sportági sztárok játékára ácsingózik, mint Richie McCaw és Dan Carter. Csakhogy hazája szövetsége elutasította a torna ötletét, sőt a Nemzetközi Rögbiszövetség (IRB), amelynek joga van áldását adni egy ilyen tornára, és legfőképpen az ilyen volumenű szabályváltozatra, szintén visszautasította.

Különösen a hazai szövetség véleménye kínos Erasmus számára. A dél-afrikai rögbisek ugyanis a honi szövetséggel állnak szerződésben, és így azok megtagadhatják a részvétel lehetőségét egy tornán. Az elutasítás oka valószínűleg az, hogy a játékosok amúgy is nagyon túlterheltek. Nézzük egy „átlagos" dél-afrikai klasszis naptárát: februártól májusig a Super 14-ben van jelenése, a június már a válogatotté. Júliusban kezdődik a Három Nemzet, annak végeztével, szeptemberben mehetnek vissza az akkor már régen zajló hazai bajnokságba. Novemberben irány Európa, ismét a nemzeti csapattal. Nos, nem rossz menetelés, unatkozni éppen nincs lehetőség.

Erasmust nem nagyon izgatta fel az elutasítás, tovább dolgozik az ügyön, így Ausztráliába készül, hogy ügyének támogatókat nyerjen. Nos, ott sem jósolunk nagyobb sikert lobbizásának. A sportág érdeke ugyanis azt diktálná, hogy ne legyen újabb szakadás a rögbiben. Miképp történt az a ligarögbi XIX. századi megalakulásánál...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik