Floorball: magyar vereség a lengyelországi vb-selejtezőn

Vágólapra másolva!
2010.02.04. 14:20
Címkék
Lengyelországban rendezik a férfi floorball világbajnoki selejtezősorozat Európa 1. csoportjának küzdelmeit. A nyolccsapatos torna résztvevőit két csoportba sorsolták, innen a csoportok első két helyezettjei keresztbe játszanak egymással, ahonnan a győztesek jutnak ki a világbajnokságra. Magyarország az 1. fordulóban kikapott Franciaországtól.

A selejtezőre alaposan megfiatalított magyar válogatott utazott el Lengyelországba. Illés László szövetségi kapitány jó néhány utánpótlás-válogatott játékosnak is bizalmat szavazott. Ennek ellenére a korábban a C divízióban vitézkedő Franciaország az első fordulóban legyőzhető ellenfélnek tűnt.

Az első harmad remekül indult, öt perc elteltével már kétgólos volt a magyar előny.

A második harmadban is inkább a mieink akarata érvényesült, de a legnagyobb helyzeteket is kihagyta a csapat, és ez megbosszulta magát, mert a gallok előbb emberelőnyből, majd egyenlő létszámnál is betaláltak.

A harmadik harmadban sem változott a játék képe, támadott válogatottunk, de a franciák szereztek gólt, ismét emberelőnyből. Az utolsó öt percben szinte egykapuzott fiatal együttesünk, de nem sikerült az egyenlítés.

VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐ, LENGYELORSZÁG
1. FORDULÓ
Magyarország–Franciaország 2–3 (2–0, 0–2, 0–1)
Legfrissebb hírek

Egy év Ázsia után Aubameyang visszatért a Marseille-be

Francia labdarúgás
11 perce

BL: az UEFA pénzbírsággal sújtotta a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
17 perce

A kis francia nagy szólógyőzelme az első hegyi etapon

Kerékpár
25 perce

Újabb játékost igazol a DAC-ból az ETO – NS-infó

Labdarúgó NB I
31 perce

„Messze ez a legrosszabb pályám” – Leclerc nem tudja, miért nem megy neki a Hungaroringen

F1
42 perce

Konferencialiga, selejtező: ETO FC–Pjunik

Európa-konferencialiga
47 perce

Verstappen megerősítette, hogy 2026-ban is a Red Bullnál versenyez

F1
50 perce

Bayern München: Musiala az év végén térhet vissza

Német labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik