Idegenben könnyebben nyert a Kométa

R. D.R. D.
Vágólapra másolva!
2006.12.03. 14:05
Címkék
Kaposváron csak maratoni hosszúságú, ötjátszmás meccsen tudott nyerni a Kométa a Chemes Humenné ellen. Idegenben jobban ment a somogyiaknak, ugyanis Szlovákiában 3:0-ra győztek Közép-európai Liga-mérkőzésen.
Az első szett elején remek nyitásainak köszönhetően fokozatosan növelte előnyét a magyar csapat a Chemes Humenné otthonában. A folytatásban is a Kométa irányította a játékot, és magabiztosan gyűjtötte be első részsikerét.A második játszmában egészen 16:13-ig a szlovákok vezettek, ezután azonban egy 8:2-es sorozattal meglépett a Kaposvár. A szett hajrájában is a vendégek akarata érvényesült, így már kétjátszmás előnynek örülhettek.A harmadik felvonás is sokáig a látogatók szája íze szerint alakult, a hajrához közeledve azonban elkezdtek kapkodni, a szlovákok pedig minden rontást pontra váltottak, 22:22-nél utolérték a Kométát, 25:24-nél pedig szettlabdához jutottak. Ezután ismét magukra találtak Németh Szabolcsék, és zsinórban három pontot elérve megnyerték a harmadik szettet, s ezzel a mérkőzést is.A győztes csapatban mindenki a lehető legjobbat hozta ki magából, a túloldalon Jakubov és Mikula nyújtott kiemelkedő teljesítményt. A következő, tizenharmadik fordulóban, december 8-án, pénteken 18 órakor a tabella élén veretlenül álló szlovén OK Autocommerce Bled együttesét fogadja a Kométa-Kaposvár.

FÉRFI RÖPLABDA KÖZÉP-EURÓPAI LIGA

CHEMES HUMENNÉ (szlovák) – KOMÉTA-KAPOSVÁR 0:3 (–16, –19, –25)
Homonna, 400 néző. V: Kovar, Grabovsky (csehek)
HUMENNÉ: Kriz 3, Matta 1, Hrinák 3, Kasper 1, Ondrusek, JAKUBOV 13. Cs: Vajda (liberó), Tholt 2, MIKULA 10, Pollák 6, Sabol. Edző: Stefan Hronec
KAPOSVÁR: Nagy J. 2, Kovács Z. 6, KÁNTOR 15, Galesev 5, NÉMETH SZ. 17, Mózer 9. Cs: MOLNÁR D. (liberó), Bánhegyi 1, ifj. Laszczik. Edző: Mészáros Péter

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik