Újra Nyirádon a ralikrossz legjobbjai

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2025.03.27. 14:59
Nyirádra jönnek a ralikrossz legjobbjai
A 2024-es sikeres debütálást követően másodszor is Nyirádra látogat a ralikrossz-világbajnokság mezőnye.

 

A csütörtökön nyilvánosságra hozott versenynaptárban a harmadik futamhétvége lesz a nyirádi, a világ legjobbjai július 18. és 20. között mérik össze erejüket a „Vörös Katlannak” is nevezett pályán. Ugyanebben az időpontban, zsinórban negyedik alkalommal Európa-bajnoki futamnak is házigazdája lesz a Nyirád Racing Center.

2022-ben hosszú kihagyás után tért vissza az FIA ralikrossz Európa-bajnokság vérkeringésébe a nyirádi pálya. A szervezők és a nézők nagyszerű légkört teremtettek, így nem volt kérdéses a folytatás. A következő évben infrastrukturálisan is szintet lépett a Nyirád Racing Center, megcélozva ezzel a világbajnoki futamok megrendezését. 

A történelmi debütálás tavaly kiválóan sikerült, a telt házas, duplafutamos versenyhétvégével a nyirádi forduló helye biztosnak tűnt a 2025-ös versenynaptárban. Az FIA, a Nemzetközi Automobil-szövetség azonban visszahívta a sorozat eddigi promóterét, majd hosszas keresgélést követően úgy döntött; saját égisze alatt bonyolítja le a WRX (FIA ralikrossz-világbajnokság) illetve az ERX (FIA ralikrossz Európa-bajnokság) versenyeket. November helyett így csak most jelent meg a hivatalos versenynaptár, amelyben július derekán kapott helyett a nyirádi WRX és ERX futam. Július 18. és 20. között másodszor randevúzik a ralikrossz-világbajnokság mezőnye a „Vörös Katlanban”. A világbajnokság legjobbjai mellett – az elmúlt esztendőhöz hasonlóan – az Európa-bajnokság legkiválóbb pilótái is köröznek majd a világ egyik legizgalmasabb pályáján. 

A szervezők idén is Tapolcára tervezik az esemény megnyitóját, ahol látványos felvonuláson tekinthetik meg a nézők az autókat, és közelebbről is megismerkedhetnek a versenyzőkkel. A nyirádi ralikrossz világ- és Európa-bajnoki futamra a www.nyiradracing.world oldalon lehet majd belépőt vásárolni, a jegyértékesítés hamarosan kezdődik. 

 

Legfrissebb hírek

Április első hétvégéjén rendezik a III. MBM Rent Diósgyőr ralit

Egyéb autó-motor
2025.03.27. 17:52

Gyász: elhunyt Wodicska Bea korábbi raliversenyző

Egyéb autó-motor
2025.03.20. 14:53

Svéd rali: Evans vezérletével kettős Toyota-siker

Egyéb autó-motor
2025.02.16. 16:23

Rali Eb: visszatér a mezőnybe Herczig Norbert

Egyéb autó-motor
2025.02.07. 13:19

Tizedszer nyerte meg a Monte-Carlo ralit Ogier

Egyéb autó-motor
2025.01.26. 16:47

Dakar rali: Al-Attijah nyerte a keddi szakaszt, Al-Radzsi az élre állt összetettben

Egyéb autó-motor
2025.01.14. 14:11

Dakar rali: Lategan megnyerte a nyolcadik szakaszt, öt perc fölé növelve előnyét

Egyéb autó-motor
2025.01.13. 14:15

Dakar rali: Al-Radzsi helyett Baciuska a 48 órás szakasz győztese

Egyéb autó-motor
2025.01.06. 12:11
Ezek is érdekelhetik