Balesetet szenvedett a nyolcszoros ralivilágbajnok Sébastien Ogier

Vágólapra másolva!
2024.06.25. 15:49
Sébastien Ogier és navigátora frontálisan ütközött egy másik autóval (Fotó: Getty Images, archív)
A világbajnoki sorozatba tartozó Lengyel ralira készülve kedden balesetet szenvedett a nyolcszoros világbajnok autóversenyző, Sébastien Ogier, az ütközésben négy ember megsérült.

 

Helyi beszámolók szerint a francia pilóta és navigátora egy olyan egysávos földúton gyakorolt, amely a csütörtöki verseny része lesz, amikor frontálisan ütközött egy szembejövő járművel. A negyvenéves Ogier csapata, a Toyota Gazoo Racing közösségi oldalán azt írta: „Seb és Vincent (Landais) egy közúti baleset részese volt, miközben feltérképezték a Lengyel rali útvonalát. Mindkettejüket beszállították orvosi ellenőrzésre.”

A rendőrség szerint a baleset reggel fél 10 körül történt, az egyik autóban a raliversenyző és navigátora, a másikban két civil, egy 69 éves sofőr és 67 éves utasa ült. Hozzátette: a két sofőrt helikopterrel, a két utast mentőautóval szállították kórházba. A sérülésekről nem adtak tájékoztatást, de annyit közöltek, hogy minden érintett eszméleténél volt, amikor megérkezett az orvosi segítség.

 

Legfrissebb hírek

Svéd rali: Evans vezérletével kettős Toyota-siker

Egyéb autó-motor
2025.02.16. 16:23

Rali Eb: visszatér a mezőnybe Herczig Norbert

Egyéb autó-motor
2025.02.07. 13:19

Tizedszer nyerte meg a Monte-Carlo ralit Ogier

Egyéb autó-motor
2025.01.26. 16:47

Dakar rali: Al-Attijah nyerte a keddi szakaszt, Al-Radzsi az élre állt összetettben

Egyéb autó-motor
2025.01.14. 14:11

Dakar rali: Lategan megnyerte a nyolcadik szakaszt, öt perc fölé növelve előnyét

Egyéb autó-motor
2025.01.13. 14:15

Dakar rali: Al-Radzsi helyett Baciuska a 48 órás szakasz győztese

Egyéb autó-motor
2025.01.06. 12:11

Dakar rali: Kovácsék a top 20-ban nyitottak

Egyéb autó-motor
2025.01.03. 18:32

Új bajnokot avattak a rali-világbajnokságon

Rali
2024.11.24. 10:57
Ezek is érdekelhetik