A MotoGP veteránja bejelentette visszavonulását, majd élete körével lett rajtelső

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2024.05.25. 12:19
Aleix Espargaró felült az érzelmi hullámvasútra Montmelóban (Fotó: AFP)
Aleix Espargaró a MotoGP montmelói Katalán Nagydíján bejelentette, hogy az idény végén visszavonul, majd szombat délelőtt megszerezte a pole pozíciót az Apriliával.

A 125-ös köbcentis kategóriában még 2004-ben bemutatkozó, 2009 óta (egy év kihagyással) királykategóriás 34 éves katalán versenyző csütörtökön jelentette be, hogy az idény végén visszavonul.

A gyári Aprilia versenyzője ezt követően a szombat délelőtti időmérőn körrekordot futva megverte a világbajnoki címvédő Francesco Bagnaiát, és megszerezte az első rajthelyet a szombat délután 14.30-kor kezdődő sprintfutamra és a vasárnap 14 órakor rajtoló fő versenyre.

„A második gyors köröm talán életem legjobb köre volt” – mondta Espargaró, aki későn érő típus, két évtizedes múltja ellenére csak három futamgyőzelme van a világbajnokságon, a legelsőt 2022-ben aratta, az alacsonyabb kategóriákban mindössze egy dobogós helyezést ért el. 

 

Legfrissebb hírek

Schmidt Ádám: Mindig keressük a megoldásokat a hozzánk eljutott problémákra

Egyéb egyéni
22 órája

Sikeres volt Álex Márquez kézműtétje, de nem tudni, mikor térhet vissza

Egyéb autó-motor
2025.06.30. 14:04

MotoGP: Álex Márquez a kezét törte, Marc Márquez előnye már 68 pont

Egyéb autó-motor
2025.06.29. 15:10

MotoGP: Marc Márquez nyerte a sprintfutamot Assenben

Egyéb autó-motor
2025.06.28. 17:30

MotoGP: a Balaton Park Circuit készen áll, a csapatok már tesztelnek a Magyar Nagydíjra

Egyéb autó-motor
2025.06.26. 18:27

Minden jogi akadály elhárult, a Liberty Mediához kerül a MotoGP

Egyéb autó-motor
2025.06.23. 18:22

MotoGP: Marc Márquez mindent vitt Mugellóban

Egyéb autó-motor
2025.06.22. 14:52

MotoGP: újabb sprintfutamos Márquez-dupla

Egyéb autó-motor
2025.06.21. 15:40
Ezek is érdekelhetik