Rali-vb: jövőre nem indul az összes futamon a címvédő

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.11.20. 15:26
null
Kalle Rovanperä nehéz döntést hozott (Fotó: Getty Images)
Részleges programot teljesít, azaz nem indul az összes futamon jövőre a ralivilágbajnok Kalle Rovanperä.

 

A finn pilóta, Kalle Rovanperä, aki október végén, egy versennyel az idei sorozat vége előtt megvédte címét, azzal indokolta a döntést, hogy már 15 éve ott van a raliban, ami „elég hosszú idő”, és bár az utolsó idényei kiemelkedően sikerültek, azért „lelkileg és fizikálisan is megerőltetőek” voltak.

A 23 éves kétszeres világbajnok nyolcévesen, apja, a szintén raliversenyző Harri Rovanperä mellett kezdett ismerkedni a szakággal, és tavaly minden idők legfiatalabb világbajnoka lett.

Csapata, a Toyota azt is bejelentette hétfői közleményében, hogy a nyolcszoros világbajnok francia Sébastien Ogier szintén csak bizonyos versenyeken indul majd el.

A konstruktőri vb-címet begyűjtő Toyota jövőre még a pontversenyben idén másodikként végző brit Elfyn Evansszel, illetve a japán Kacuta Takamotóval szerepel a vb-sorozatban. Utóbbi kettő teljes programot teljesít.

Legfrissebb hírek

Turán–Német párharc az élen a Mecsek ralin

Egyéb autó-motor
2025.06.14. 18:31

Gyász: balesetben elhunyt a junior olasz bajnok raliversenyző

Egyéb egyéni
2025.06.11. 19:34

Sébastien Ogier ötödször nyerte meg a Szardínia ralit

Egyéb autó-motor
2025.06.08. 16:19

Portugál rali: Ogier hetedik diadala a versenyen

Egyéb autó-motor
2025.05.18. 18:36

Péntektől már „élesben” száguldanak a párosok Veszprém környékén

Egyéb autó-motor
2025.05.08. 20:17

Herczig Norbert: A hazai pálya mellettünk szól

Egyéb autó-motor
2025.05.07. 20:13

Csomós Miklós: Nem feltétlenül a leggyorsabb nyer majd

Egyéb autó-motor
2025.05.06. 23:19

Turán Frigyes új autóval az országos bajnokság éllovasaként áll rajthoz Veszprémben

Egyéb autó-motor
2025.05.05. 20:12
Ezek is érdekelhetik