Kamion Eb: Kiss Norbert – esőben kettőből kettő!

Vágólapra másolva!
2023.06.10. 18:58
null
Kiss Norbert a dobogó tetején (Fotó: Kiss Norbi Média)
Kiss Norbert kihozta a maximumot a kamion Európa-bajnokság szlovákiai viadalának első napjából: nemcsak az időmérő edzést nyerte meg, hanem mindkét futamot is, és ezzel a pontverseny élére állt.

 

ELKÉPESZTŐ. Talán ez a jelző illik leginkább Kiss Norbert szombati teljesítményére, aki most először versenyzett vízen a Slovakiaringen, de ez abszolút semmi gondot nem okozott neki. Az első versenyen a pole pozícióból indulva rajt-cél győzelmet aratott.

„Sikerült megtalálni a tökéletes beállítást vizes pályára, amiért nagy köszönet illeti a csapatot – nyilatkozta a Révész Racing magyar pilótája. – A rajtot az eső miatt halasztották, és ez volt itt az első vizes versenyünk, nagyon kellett figyelni a vízátfolyások miatt, egyszer meg is csúsztam egy kicsit, de sikerült a pályán tartani az autót.”

Annak már kevésbé örült, hogy a második futamra felszáradt a pálya, hiszen nagyon jó volt a tempója esőben, ám a szeszélyes időjárás végül az ő malmára hajtotta a vizet. Szó szerint. Mert bár a fordított rajtrácsos verseny szárazon kezdődött, négy körrel a vége előtt újra eleredt az eső.

„Ha nem jön az eső, nem nyerek, legfeljebb a dobogó harmadik fokára állhattam volna fel – mondta Kiss. – De eleredt. Először csupa sár volt a szélvédőm, mert a por elmaszatolódott, ám azután elkezdett rendesen esni, és akkor már tudtam használni az ablaktörlőt, hogy lássak is valamit. Egyre előrébb küzdöttem magam, felértem Jochen Hahn mögé, aki elkövetett egy hibát, így meg tudtam előzni. Nem akarta annyiban hagyni, de azután az egész pályára vonatkozó sárga zászlós jelzés lépett életbe, és attól kezdve nem lehetett előzni. Nagyon örülök a két győzelemnek!”

Annál is inkább, mert a második sikerrel Kiss átvette a vezetést az összetett pontversenyben: 2 pont az előnye Jochen Hahn előtt.

KAMION EB, 2. FORDULÓ, SLOVAKIARING
1. verseny:
1. Kiss Norbert (magyar, MAN) 24:12.184, 2. Albacete (spanyol, MAN) 20.250 másodperc hátrány, 3. Lenz (német, MAN) 20.429 mp h. 2. verseny: 1. Kiss Norbert, 2. Hahn (német, Iveco) 1.760 mp h., 3. Kursim (német, Iveco) 11.284 mp h.
Az állás 6 futam után: 1. Kiss Norbert 66 pont, 2. Hahn 64, 3. Albacete 60

Legfrissebb hírek

Mindkét húszpontos futamot megnyerte Kiss Norbert a kamion Eb lausitzringi versenyén

Egyéb autó-motor
2025.05.25. 22:14

Gyorsasági kamion Eb: Kiss Norbert ismeretlen pályán is nyert

Egyéb autó-motor
2025.05.24. 17:17

Kamion Eb: Kiss Norbert négyből négyet nyert Misanóban

Egyéb autó-motor
2025.05.18. 19:59

Kiss-dupla a kamion Eb olaszországi nyitányán

Egyéb autó-motor
2025.05.17. 20:10

Kiss Norbi: Új versenygép, új kihívások

Egyéb autó-motor
2025.05.15. 17:38

Kiss Norbert profi szimulátorosként – is – folytatja

Egyéb egyéni
2025.04.02. 10:34

Verstappen Ruandában vette át a világbajnoki trófeát, Micheliszt és Kisst is díjazták

F1
2024.12.14. 09:54

Kiss Norbert kamionversenyző jövőre is történelmet írna

Egyéb autó-motor
2024.10.09. 15:52
Ezek is érdekelhetik