Salakmotor: az év legrangosabb versenye lesz pünkösdhétfőn Debrecenben

Vágólapra másolva!
2023.05.25. 15:33
null
Magosi Norbert is indul a debreceni versenyen
Az év legrangosabb salakmotoros versenyét rendezik meg a debreceni Perényi Pál Salakmotor Stadionban pünkösdhétfőn – jelentették be a szervezők a Grand Prix-kvalifikáció csütörtöki sajtótájékoztatóján.

 

Barcsa Lajos alpolgármester azt mondta, jól döntött az önkormányzat 2019-ben, amikor a salakmotor sportág támogatását megszavazta. Azóta összesen 73 millió forintot különítettek el erre a célra, ebből idén 10 milliót – fűzte hozzá.

Ebben az évben új támogatója a népszerű sportágnak a BMW Group gyár, amely a gazdaságfejlesztés mellett a kultúra, oktatás és sport támogatásából is kiveszi részét – emelte ki az alpolgármester.

Jenei Réka, a cég kommunikációs vezetője kiemelte, a Debrecenben épülő gyár eddig is igyekezett együttműködni a város életének legkülönbözőbb területein – duális képzés, ösztöndíjprogram –, most pedig csatlakoztak a városban népszerű sportág támogatóihoz.

Baráth Norbert, a Speedwolf Sportszervező Nonprofit Kft. ügyvezetője a legrangosabb versenynek nevezte a Grand Prix-kvalifikációs viadalt. Hangsúlyozta, 13 nemzet képviselteti magát a legjobb 16 vaspapucsosával, Európán kívül Ausztráliából is érkeznek indulók. Mindenki mindenkivel megmérkőzik, végül a legjobb négy jut tovább – közölte az ügyvezető.

Magyarországot Magosi Norbert és Kovács Roland képviseli, akiktől futamgyőzelmet remél az ügyvezető.

A négy selejtező verseny legjobb 16 salakmotorosa augusztus 19-én, a svédországi Grand Prix Challenge-ben áll újra rajthoz, ahonnan a dobogósok kerülnek be a jövő évi egyéni világbajnoki sorozatba.

Hétfőn 10 órától kezdődnek az edzések, a versenyre 15 órától kerül sor. A jegyek 70 százaléka elkelt elővételben, 14 éven aluliaknak ingyenes a belépés. A B és C szektorba 4000 forint, az A szektorba 6000, ugyanoda a gyerekeknek 2000 forint a jegy.

Legfrissebb hírek

Újra 12 edzőváltás az NB I-ben, a DVSC két csúcsot is megdöntött

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:24

Csapatot talált magának a Debrecennel szerződést bontó támadó

Minden más foci
2025.05.06. 07:51

Jön a telt házas Ferencváros–Puskás AFC aranyrangadó; már vasárnap eldőlhet a KTE kiesése

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 10:21

Megyeri Balázst megműtötték, véget ért az idénye

Labdarúgó NB I
2025.05.02. 17:45

Lengyel győzelem a debreceni salakmotoros Európa-bajnoki elődöntőn

Egyéb autó-motor
2025.05.01. 20:25

Európa-bajnoki elődöntővel kezdődik a salakmotoridény Debrecenben

Egyéb autó-motor
2025.04.28. 18:22

Eppel tizenegyesgólja döntött, a Szpari megnyerte a keleti rangadót a DVSC ellen

Labdarúgó NB I
2025.04.25. 21:59

Bödéék több mint 10 év után győznék le újra a tavasszal még szintén veretlen ETO-t

Labdarúgó NB I
2025.04.25. 13:47
Ezek is érdekelhetik