Autósport: a WEC-ben folytatja a versenyzést a volt F1-es orosz

Vágólapra másolva!
2023.02.01. 14:20
null
Úgy tűnik, Kvjat végleg búcsút intett az F1-nek (Fotó: AFP)
Danyiil Kvjat, a Toro Rosso, a Red Bull és az AlphTauri korábbi F1-es versenyzője hivatalos Twitter-csatornáján jelentette be, hogy idén a hosszútávú autós gyorsasági világbajnokságban (WEC) szereplő Prema Racing csapatánál indítja újra tavaly megszakított pályafutását.

Danyiil Kvjat a Formula–1 történelmének második orosz versenyzőjeként 2014 és 2020 között szerepelt a sorozatban – a 2018-as idényt a Ferrari harmadik számú versenyzőjeként töltötte, futamokon nem indult –, majd miután 2021-ben az Alpine tesztpilótájaként hagyta ki az idényt,úgy volt hogy a WEC-ben indul. Tavaly március elején aztán leendő csapata, az orosz G-Drive Racing visszalépett a sorozattól, miután nem vállalta a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) orosz csapatokra vonatkozó feltételek betartását, és Kvjat sem írta alá ezeket a feltételek.

Az orosz versenyző így tavaly a jegyzettebb sorozatokat nézve mindössze négy NASCAR versenyen szerepelt – nem sok sikerrel.

Ezek után szerdán délelőtt jelentette be hivatalos Twitter-csatornáján, hogy az idén visszatér a versenyzés világába mégpedig a WEC-ben szereplő patinás Prema Racing színeiben. Az már az istálló hivatalos honlapjáról derül ki, hogy Kvjat az LMP1-es géposztályában szereplő #63 számú autó pilótatriójában kap szerepet a francia „Vaslady”, Doriane Pim és az ifjú olasz Mirko Bortolotti társaságában.

 

Legfrissebb hírek

F1 75: hiába Pironi elsősége, Jones nyert Kanadában – és világbajnok lett

F1
9 órája

F1 75: a legnagyobb csata egy második helyért

F1
Tegnap, 12:33

F1 75: jött, látott, győzött, eltűnt – egy mérnöki bravúr nyomában

F1
2025.07.16. 13:42

F1 75: Andretti karrierje legkedvesebb előzésével szomorította el Schecktert

F1
2025.07.15. 16:32

F1 75: Lauda kinevette a halált – negyedik hely az utolsó kenet után

F1
2025.07.14. 14:34

F1 75: James Hunt és az egyik legnagyobb meglepetésgyőzelem

F1
2025.07.13. 11:27

F1 75: nem volt elég üzemanyag az autóban, meghiúsult az argentin ünnep

F1
2025.07.12. 14:59

Horner a Ferrari vagy az Alpine élén tér vissza? Verstappen továbbra is a Mercedes felé tart?

F1
2025.07.11. 12:17
Ezek is érdekelhetik