WTCR: Michelisz domináns győzelmet aratott a bahreini 2. futamon – videó

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2022.11.12. 08:38
null
Michelisz Norbert több mint egy év után tudott ismét nyerni a WTCR-ben (Fotó: DPPI)
A hetedik helyről rajtolva aratott győzelmet Michelisz Norbert a túraautó-világkupa (WTCR) bahreini versenyhétvégéjének második futamán. A dobogón Esteban Guerrieri és Nicky Catsburg ünnepelhetett a magyar versenyzővel, Nagy Dániel a 10. helyen látta meg a kockás zászlót.

Mikel Azcona szezonbéli negyedik győzelmével újabb lépést tett a bajnoki cím felé Bahreinben, az első futam végén ráadásul Michelisz Norbert is a dobogón ünnepelhetett. Ezt az összecsapást villanyfényes körülmények között rendezték, szombaton azonban helyi idő szerint délelőtt került sor a második futamra.

A pole pozícióból Mehdi Bennani vághatott neki ennek a versenynek, mellőle az erre a hétvégére beugró Franco Girolami várhatta a piros lámpák kialvását. A magyar pilóták közül Tassi Attila rajtolhatott a legelőkelőbb helyről, ami az ötödik pozíciót jelentette. Michelisz hetedikként indulhatott, míg Nagy Dániel és Boldizs Bence ennek a futamnak is a bokszutca végéről vágott neki.

A rajtnál a harmadik helyről induló Esteban Guerrieri vette át a vezetést, s bár Tassinak is sikerült előrébb kerülnie, az Audi versenyzőinek csatáiból a magyar pilóta sem maradt ki, s végül több pozíciót veszített. Michelisznek ezzel szemben jól jött a nagy helyezkedés, hiszen egészen a második helyig jött fel. Ráadásul ők ketten Guerrierivel hamar elhúztak a többiek elől.

A tizedik helyről rajtoló bajnoki éllovas, Mikel Azcona is elkezdte a felzárkózást, s a harmadik kör végén már az ötödik helyen autózott. Nem sokkal később Michelisz megelőzte Guerrierit, amivel átvette a vezetést. Tassi ezzel szemben a sérült autójával feladta a versenyt, Nagy azonban Tiago Monteirót támadva próbálta előrébb verekedni magát.

A tizedik körben sikerült is az előzés, amivel a zengős versenyző feljött a tizedik pozícióba. Monteiro mellett nem sokkal később Boldizs is elment. Az utolsó körben még Bennani és Girolami vívott nagy csatát, kettejükre ráadásul Nagy is megérkezett, de közben Michelisz átszelte a célvonalat az élen, ami a verseny végét jelentette.

A Hyundai-pilóta utoljára 2021-ben, Mostban ünnepelhetett a dobogó legfelső fokán. Ezúttal Guerrieri és Nicky Catsburg ért célba Michelisz mögött. Nagy a 10., Boldizs a 11. helyen látta meg a kockás zászlót, Tassi nem fejezte be a bahreini záró viadalt.

ÖSSZEFOGLALÓ


Folytatás november 26–27-én az utolsó versenyhétvégével Szaúd-Arábiában!

WTCR
BAHREIN, MÁSODIK FUTAM
1. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai)
2. Esteban Guerrieri (argentin, Honda)
3. Nicky Catsburg (holland, Hyundai)
4. Mikel Azcona (spanyol, Hyundai)
5. Nathanaël Berthon (francia, Audi)
...
10. Nagy Dániel (magyar, Zengő Motorsport)
11. Boldizs Bence (magyar, Zengő Motorsport)
...
Tassi Attila (magyar, Honda) kiesett

A világkupa élmezőnye 14 futam után: 1. Mikel Azcona (spanyol, Hyundai) 297 pont, 2. Néstor Girolami (argentin, Honda) 237, 3. Nathanaël Berthon (francia, Audi) 200, 4. Rob Huff (brit, Zengő Motorsport) 187, 5. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai) 179 ... 13. Tassi Attila (magyar, Honda) 78 ... 16. Nagy Dániel (magyar, Zengő Motorsport) 52 ... 18. Boldizs Bence (magyar, Zengő Motorsport) 12

Legfrissebb hírek

TCR World Tour: Guerrieri duplázott Mexikóban; Michelisz 12. a záró futamon

Egyéb egyéni
2025.05.04. 02:01

TCR World Tour: Michelisz 16. – folytatódott a Hyundai szenvedése Mexikóban

Egyéb egyéni
2025.05.03. 20:53

TCR World Tour: Ehrlacher-tól utólag elvették a győzelmet; Michelisz 18. az első mexikói futamon

Egyéb egyéni
2025.05.03. 00:29

TCR World Tour: hullottak a Hyundaiok – Michelisz tizenharmadik a mexikói időmérőn

Egyéb egyéni
2025.05.02. 18:19

TCR World Tour: rajtol az új idény, Michelisz Norbert újra a csúcsra törne a Hyundaijal

Egyéni
2025.05.01. 15:03

TCR WORLD TOUR, 2025 – MENETREND, MEZŐNY

Egyéb egyéni
2025.04.29. 20:35

Michelisz Norbert: Az autó és a cél is változatlan

Egyéb autó-motor
2025.04.23. 10:26

Russell-elsőség, szétrobbanó üvegpanel és busz a bahreini teszt záró napján

F1
2025.02.28. 17:00
Ezek is érdekelhetik