Autósport: fára mászott a pályáról kilökött versenyautó – videó

Vágólapra másolva!
2022.10.11. 18:05
null
Van rá magyarázat, hogyan került a fára a Porsche
Az elmúlt hétvégén a Brands Hatch-i versenypályán rendezték a brit túraautó-bajnokság utolsó versenyét, s annak betétfutamaként a brit Porsche Carrera Cup sorozat idényzárását. Utóbbin bizarr baleset borzolta a kedélyeket, de szerencsére mindenki megúszta sérülés nélkül.

A Porschék versenyének 9. körében ugyanis Theo Edgerton utolérte, s egy picit meglökte az előtte haladó – az összetettben végül második helyen záró – Will Martint. Utóbbi Porschéjának ez a kis ütközés is elegendő volt ahhoz, hogy kicsússzon a pályáról, s a füvön nem lassulva a gumifalon felpattant, majd a mögötte lévő fán úgy egy méter magasan talált végül nyugalmi helyzetre – közvetlenül egy sportbírói poszt mellett.

Az első látásra ijesztő balesetben szerencsére sem a versenyző, sem a bírók nem szenvedtek sérülést, mindenki megúszta egy karcolás nélkül.

Legfrissebb hírek

Súlyos balesetet szenvedett a német pályakerékpáros-válogatott, hatan sérültek meg

Kerékpár
2025.01.27. 20:16

Háztartási baleset érte a világelső golfozót, egy ideig nem játszhat

Egyéb egyéni
2024.12.28. 14:09

Súlyos balesetet szenvedett, megoperálták a négyszeres olimpiai bajnokot

Úszás
2024.12.09. 11:44

Megoperálták az autóbalesetet szenvedő West Ham-csatárt

Angol labdarúgás
2024.12.08. 16:25

Ijesztő bukás után kórházba került a kerékpáros olimpiai bajnok Katy Marchant

Kerékpár
2024.12.08. 11:48

Evenepoel postáskocsival ütközött, több csontját is eltörte

Kerékpár
2024.12.03. 16:59

Cserbenhagyásos gázolás után a kórházban lábadozik a szegedi kézilabdázás legendája

Kézilabda
2024.11.14. 11:55

Négy év börtönt kapott a kerékpáros Davide Rebellin gázolója

Kerékpár
2024.10.14. 17:12
Ezek is érdekelhetik