WTCR: Nagy Dániel kihagyja az olaszországi versenyhétvégét

Vágólapra másolva!
2022.07.22. 13:04
null
A Vila Real-i balesete miatt Nagy Dánielnek ki kell hagynia a soron következő versenyhétvégét (Fotó: fiawtcr.com)
Csak egy autóval indul a Zengő Motorsport a túraautó-világkupa (WTCR) olaszországi fordulójában, miután Nagy Dániel Vila Realban összetört autóját nem sikerült helyrehozni.

 

Rosszul végződött az előző versenyhétvége Portugáliában Nagy Dániel számára, ugyanis a Zengő Motorsport versenyzője nagy balesetet szenvedett a második futamon. Az ütközésben eltört Nagy egyik ujja, és egyéb apróbb sérüléseket is szenvedett, ám reménykedett abban, hogy emiatt nem kell kihagynia a soron következő fordulót Olaszországban.


Mint azóta kiderült, a magyar pilóta egészségi állapota talán még lehetővé tette volna, hogy mindkét zengős Cupra ott legyen a rajtrácson Vallelungában, ám a Vila Realban súlyosan összetört autó helyreállításával biztosan nem készülnének el időben. Nagy ezért nem vesz részt a WTCR szombaton kezdődő versenyhétvégéjén, amelyen a Zengő Motorsport csak egy autóval indul – ezt természetesen továbbra is Rob Huff vezeti.

Nagy egyébként elárulta, hogy az új kasztnit – amely Spanyolországból érkezik – hamarosan megkapja a magyar istálló, így az augusztus elején esedékes franciaországi futamokon újra ott lehet a rajtrácson.

A WTCR vallelungai versenyhétvégéje szombaton 9 órakor veszi kezdetét az első szabadedzéssel.

Legfrissebb hírek

Döbbenetes rövidzárlat után kaptak gólt az olaszok – videó

Minden más foci
2025.03.23. 21:46

Olaszországból rajtol jövőre a Vuelta

Kerékpár
2024.12.02. 18:59

„Tapasztalatot nem lehet venni” – interjú a címet védő Michelisz Norberttel

Képes Sport
2024.12.02. 13:20

Spalletti: Jobban kell játszanunk, hogy a szurkolóink büszkék legyenek ránk

Foci Eb 2024
2024.06.28. 19:58

„Jelenleg nincs nálunk jobb csapat” – győzelmük után magabiztos a spanyolok kapitánya

Foci Eb 2024
2024.06.21. 08:06

Hiába Bajrami rekordgyors gólja, győztek az olaszok

Foci Eb 2024
2024.06.15. 20:39

A Frattesi, Pellegrini, Chiesa, Scamacca négyessel rohamoznak az olaszok

Foci Eb 2024
2024.06.15. 20:02

Super Mariónak gomba sem kellett – íme, a 2012-es Európa-bajnokság legjobb mérkőzése

Képes Sport
2024.05.25. 10:04
Ezek is érdekelhetik