WTCR: újabb zengős dobogó és Nagy 4. helye a spanyolországi 2. futamon

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2022.06.26. 15:50
null
Nagy Dániel a negyedik helyen zárta a második futamot Spanyolországban (Fotó: DPPI)
Mikel Azcona nyerte meg a túraautó-világkupa (WTCR) spanyolországi versenyhétvégéjének második futamát. A Hyundai spanyol versenyzője mögött a Zengő Motorsport pilótája, Rob Huff ért célba, a dobogóra még Santiago Urrutia állhatott fel. Nagy Dániel a negyedik pozícióban látta meg a kockás zászlót, míg az első sorból rajtoló Michelisz Norbert számára már nem sokkal a rajt után véget ért a futam.

Felemásan alakult az első verseny a MotorLand Aragónon a magyar versenyzők számára. Nagy Dániel és Tassi Attila nem tudta befejezni a nyitó futamot, miután a gumi levált a kerekükről az autójukon, Michelisz Norbert azonban néhány szép előzést bemutatva az ötödik helyen látta meg a kockás zászlót. A győzelem Gilles Magnusé lett, aki mellé Rob Huff és Nathanaël Berthon állhatott fel a dobogóra.

A második versenyen Ma Csing-hua indulhatott a pole pozícióból, mellé azonban Michelisz parkolhatta le az autóját a rajtrácson. A második sorban szintén volt magyar versenyző, ugyanis Mikel Azcona és Nagy vághatott neki ennek a futamnak az élről induló kettős mögül. Tassi Attila ezúttal is a 14. helyről várhatta a piros lámpák kialvását.

A rajtot követő első kanyarokban Ma megtartotta a vezetést, ám nem sokkal később Michelisz egy kemény manőverrel megelőzte a kínai versenyzőt. A középső szektorban azonban a magyar pilótá nekiment a pálya határát jelző gumibálának, majd hátulról Tom Coronel hajtott bele az 5-ös számú Hyundaiba, ami igen nagy károkat szenvedett el.

Michelisz bal hátsó kereke kitört, ám vissza tudott térni a bokszutcába, Coronel még jelentősebben sérült Audija azonban a pályán ragadt. A nagy helyezkedésben Ma visszaállt az élre, mögé azonban Nagy zárkózott fel. Micheliszék balesete miatt a pályára küldték a biztonsági autót, ami két kör után állt ki a mezőny elől.

Az újraindítás után Nagy átvette a vezetést, a következő körben viszont Azcona előbb Mát előzte meg, majd Nagytól is sikerült elvennie az első pozíciót. A magyar versenyző kicsivel később elengedte az őt követő és nála gyorsabb csapattársát, Huffot, ám látszólag nem volt minden rendben Nagy autójával, hiszen nem igazán tudta tartani a körülötte autózók tempóját.

Nem sokkal később Urrutia is elment a zengős pilóta mellett, akinek azonban sikerült maga mögött tartania a többieket, s végül a negyedik helyen intette le a kockás zászló a második futamon. Az első helyen Azcona szelte át a célvonalat, a dobogóra a hétvégén már második alkalommal Huff, illetve Urrutia állhatott fel. Tassi a 14. pozícióban zárta a hétvége záró viadalát Spanyolországban.

Folytatás július 2–3-án a portugáliai Vila Realban!

WTCR,
SPANYOLORSZÁG,ELSŐ VERSENY
1. Mikel Azcona (spanyol, Hyundai)
2. Rob Huff (brit, Zengő Motorsport)
3. Santiago Urrutia (uruguayi, Lynk & Co)
4. Nagy Dániel (magyar, Zengő Motorsport)
5. Yann Ehrlacher (francia, Lynk & Co)
...
14. Tassi Attila (magyar, Honda)
...
Michelisz Norbert (magyar, Hyundai) kiesett

A világkupa élmezőnye 6 futam után: 1. Mikel Azcona (spanyol, Hyundai) 129 pont, 2. Gilles Magnus (belga, Audi) 99, 3. Santiago Urrutia (uruguayi, Lynk & Co) 93, 4. Rob Huff (brit, Zengő Motorsport) 93, 5. Yann Ehrlacher (francia, Lynk & Co) 92 ... 11. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai) 36 ... 14. Nagy Dániel (magyar, Zengő Motorsport) 21 ... 17. Tassi Attila (magyar, Honda) 9

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik