Formula–E: a DS Techeetah kisajátította az első sort Jakartában

Vágólapra másolva!
2022.06.04. 07:07
null
Jean-Éric Vergne szerezte meg a rajtelsőséget Indonéziában (Fotó: DPPI)
Jean-Éric Vergne szerezte meg a pole pozíciót a Formula–E indonéziai versenyhétvégéjének időmérőjén. A francia versenyző mellől a csapattársa, António Félix da Costa rajtolhat, a harmadik pozícióból Mitch Evans (Jaguar) vághat neki az idény kilencedik futamának.

 

Háromhetes szünet után egy új helyszínen, Jakartában folytatódik a Formula–E 2022-es idénye. Az eredeti tervek szerint már 2020-ban rendeztek volna versenyt Indonézia fővárosában, ám a koronavírus-járvány miatt csak két évvel később látogathatott el először a mezőny az országba, ami a negyedik ázsiai helyszín a sorozat történelmében.

A legtöbb idei fordulóval ellentétben Jakartában csak egy időmérőt és egy versenyt rendeznek, amely előtt két szabadedzésen gyakorolhattak a versenyzők. Az elsőn Oliver Rorland nyitott az élen Sébastien Buemi és Lucas di Grassi előtt, míg a második tréningen a leggyorsabb kört Jean-Éric Vergne autózta, akit a csapattársa, António Félix da Costa, illetve Jake Dennis követett.

Az időmérő A-csoportjából Stoffel Vandoorne, Vergne, Dennis és Buemi jutott tovább, míg a B-csoportból Da Costa, Edoardo Mortara, Pascal Wehrlein és Mitch Evans vívta ki részvételét a negyeddöntőkben. Az elődöntők Evans és Vergne, illetve Mortara és Da Costa összecsapását hozták.

A pole pozícióért végül a DS Techeetah párosa, azaz Vergne és Da Costa szállhatott harcba. Kettejük közül az előbbi bizonyult gyorsabbnak, így a francia versenyző vághat neki az első rajtkockából az idény kilencedik futamának. Mellőle Da Costa, a harmadik pozícióból Evans kezdheti meg a jakartai versenyt.

Folytatás magyar idő szerint 10 órakor a versennyel!

FORMULA–E
INDONÉZIA, IDŐMÉRŐ
1. Jean-Éric Vergne (francia, DS Techeetah)
2. António Félix da Costa (portugál, DS Techeetah)
3. Mitch Evans (új-zélandi, Jaguar)
4. Edoardo Mortara (svájci, Venturi)
5. Jake Dennis (brit, Andretti)

Legfrissebb hírek

Formula–E: Rowland újabb győzelmet szerzett Japánban; Ticktum először a dobogón

Egyéb egyéni
2025.05.18. 11:04

Formula–E: törölt időmérő, óriási taktikai húzás és Vandoorne-győzelem Japánban

Egyéb egyéni
2025.05.17. 11:44

Formula–E: Buemi mindenkit meglepett az esős Monacóban, hat év után az első győzelmét szerezte meg

Egyéb egyéni
2025.05.04. 16:09

Formula–E: megérkezett az eső Monacóba, drámai végjátékot hozott az időmérő

Egyéb egyéni
2025.05.04. 12:28

Formula–E: Rowland sikerével zárult az első monacói verseny

Egyéb egyéni
2025.05.03. 16:05

Formula–E: a vb-éllovas a falban; a McLaren a pole-ban zárta a monacói időmérőt

Egyéb egyéni
2025.05.03. 12:20

Formula–E: Nato szelte át elsőként a célvonalat, de Wehrlein nyert az őrületes miami versenyen

Egyéb egyéni
2025.04.12. 21:23

Formula–E: Nato meglepetésre pole-ban; a vb-éllovas már a csoportkörben búcsúzott Miamiban

Egyéni
2025.04.12. 17:13
Ezek is érdekelhetik