WTCR: nem rendezik meg a németországi futamokat

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2022.05.28. 10:28
null
Többek között a Hondánál jelentkező gumigondok következtében törölték mindkét versenyt (Fotó: fiawtcr.com)
Biztonsági okokból elmarad a túraautó-világkupa (WTCR) mindkét versenye a Nordschleifén, így a tervezettnél hamarabb véget ért a németországi versenyhétvége.

 

Szombat délelőtt és kora délután rendezték volna meg a WTCR 2022-es idényének harmadik és negyedik versenyét a Nordschleifén, ám nem sokkal az első futam kezdete előtt bejelentették, hogy biztonsági okokból nem versenyez a mezőny a „zöld pokolban”. Bár túl sok információt nem árult el a sorozat vezetősége, annyi biztos, hogy nem a pályával, hanem az abroncsokkal volt probléma.

A csapatok, a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA), illetve a hivatalos gumiszállító, a Goodyear képviselői szombat reggel ültek össze, miután sokan panaszkodtak arra, hogy csütörtökön és pénteken nagyfokú vibrációtól szenvedtek, és több defekt is volt. Még az időmérőt követően közleményt adtak ki a Goodyearnél, jelezték, csupán két gyártónál, a Hondának és a Lynk & Cónál jelentkeztek problémák, a Hyundai, az Audi és a Cupra nem panaszkodott a gumikra. Végül mégis úgy döntöttek, hogy az esetleges veszélyt elkerülve nem rendezik meg a szombatra tervezett versenyeket.

Ennek értelmében a tervezettnél hamarabb véget ért az idény második fordulója, legközelebb a mezőny a Hungaroringen csaphat össze a Super Racing Fesztivál keretében, június 11–12-én.

Legfrissebb hírek

„Tapasztalatot nem lehet venni” – interjú a címet védő Michelisz Norberttel

Képes Sport
2024.12.02. 13:20

Sportrádió: Átkattan valami az ember fejében, amikor sisak van rajta – Michelisz

Egyéb autó-motor
2023.10.04. 20:06

F1: Vettel újra autóban; a Red Bull szerint van esély a visszatérésre – videók

F1
2023.09.10. 13:52

Verstappen-uralom és a WTCR-korszak vége – 2022 az autósportban

Egyéb autó-motor
2022.12.31. 09:55

Sportrádió: Remélem, jövőre is versenyezhetek – Nagy Dániel

Egyéb autó-motor
2022.12.01. 18:55

WTCR: Michelisz és Nagy sok pontot szerzett a legutolsó futamon

Egyéb autó-motor
2022.11.27. 20:55

WTCR: Berthon nyert Michelisz előtt a dzsiddai első futamon

Egyéb autó-motor
2022.11.27. 18:28

WTCR: Michelisz az első sorban az utolsó időmérőn; Azcona a bajnok!

Egyéb autó-motor
2022.11.26. 17:51
Ezek is érdekelhetik