WTCR: a Zengő Motorsport idén négy autóval indul – hivatalos

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2021.04.19. 17:44
null
A Zengő Motorsport négy autója közül az egyiket idén is Mikel Azcona vezetheti (Fotó: fiawtcr.com)
A Zengő Motorsport képviseli idén is a Cuprát a túraautó-világkupa (WTCR) mezőnyében. Zengő Zoltán csapata ráadásul idén már négy autóval száll harcba a többiekkel, s azt is bejelentették, hogy ezek közül kettőt kik vezetnek.

 

A gyártók közül ötödikként a Cupra (részleges) pilótafelállására derült fény a 2021-es idényt megelőzően. Ráadásul ami magyar szempontból igazán jó hír, az a spanyol gyártó és a Zengő Motorsport együttműködésének a folytatása. Zengő Zoltán már az év elején elárulta, hogy a céljuk túlszárnyalni a tavalyi szezont, amikor három autót indítottak a WTCR-ben. Ezt sikerült is elérni, ugyanis 2021-ben már négy versenyző képviselheti a magyar istállót a sorozatban.

Két versenyző kilétét máris elárulták – a tavalyi idényt a bajnoki pontverseny hetedik helyén záró Mikel Azcona marad a csapatnál. Mellé az igen nagy tapasztalattal rendelkező Jordi Gené érkezik. Az 50 éves spanyol versenyző korábban évekig tagja volt a túraautó-világbajnokság (WTCC) mezőnyének, az utóbbi időben pedig gyakran lát el tesztversenyzői feladatokat a Cupránál. Azcona és Gené egyébként az idén rajtoló Pure ETCR elnevezésű sorozatban is indul a Cupra színeiben.

Arról, hogy a Zengő Motorsport másik két autóját kik vezetik 2021-ben, később tesznek bejelentést. Az idény június 3-án veszi kezdetét a Nürburgring-Nordschleifén.

Legfrissebb hírek

„Tapasztalatot nem lehet venni” – interjú a címet védő Michelisz Norberttel

Képes Sport
2024.12.02. 13:20

TCR World Tour: Azcona nyerte az esős első versenyt Kínában, Michelisz 7. lett

Egyéb autó-motor
2024.10.19. 09:02

Sportrádió: Átkattan valami az ember fejében, amikor sisak van rajta – Michelisz

Egyéb autó-motor
2023.10.04. 20:06

TCR World Tour: kettős Hyundai-győzelem; Michelisz második Argentínában

Egyéb autó-motor
2023.08.26. 21:23

TCR World Tour: Michelisz-győzelem az első olaszországi versenyen

Egyéb autó-motor
2023.06.11. 11:48

Verstappen-uralom és a WTCR-korszak vége – 2022 az autósportban

Egyéb autó-motor
2022.12.31. 09:55

Sportrádió: Remélem, jövőre is versenyezhetek – Nagy Dániel

Egyéb autó-motor
2022.12.01. 18:55

WTCR: Michelisz és Nagy sok pontot szerzett a legutolsó futamon

Egyéb autó-motor
2022.11.27. 20:55
Ezek is érdekelhetik