Rali ob: Turánék nyerték az orfűi tesztversenyt

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.04.12. 12:16
null
Turánék az autóbemutatón (Fotó: Turán Motorsport)
A Turán Frigyes, Bagaméri László páros nyerte az országos ralibajnokság rajtja előtt egy héttel megrendezett Orfű ralit, amely tesztversenyként szolgált az ob első idei versenye, a vasárnap sorra kerülő Boldogkő rali előtt – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

 

A tavaly abszolútban második, az RC2-es kategóriában győztes duó menedzsmentjének közleménye szerint a kettős a bajnoki címvédő Hadik Andrásékat, valamint az idén a magyar bajnokságban induló lengyel Grzegorz Grzybet is megelőzte – írta az MTI.

„Nagyon pozitív hétvégét zártunk, a kilenc gyorsasági szakaszból hetet megnyertünk és végig kiegyensúlyozottan mentünk, összefoglalva tehát ez nagyon jó lehetőség volt arra, hogy az éles bevetés előtt még inkább kitapasztaljuk a versenyautót és megtaláljuk a legjobb beállításokat” – mondta Turán. A Shell Helix Ultra csapatának versenyzője hozzátette, azért választották gyakorlásra az orfűi eseményt, mert az összetett felületű pályáknak köszönhetően itt a legjobb tesztelni az autót.

„A változtatásaink működtek, fantasztikus munkát végzett a csapatunk, jól vizsgázott az autó az új motorral, és az új fejlesztésű abroncsokkal, ezt a formát szeretnénk tovább vinni az éles futamokra" – jelentette ki az MTI által idézett, a Next Auto Polo GTI R5-ösével versenyző Turán.

A rali ob a vasárnapi boldogkői első futam után májusban az Eger ralival folytatódik, majd Salgótarján, Pécs, Székesfehérvár, valamint Mór következik, a záró versenyt pedig október 22. és 24. között tartják Nyíregyházán és környékén, az Európa-bajnoki (ERC) fordulóval közösen – tekintett előre a távirati iroda.

 

Legfrissebb hírek

Turán nyerte meg az idénynyitót; drogfogyasztás miatt zártak ki egy párost

Egyéb autó-motor
2025.04.06. 17:16

Turán: ötből öt szakaszgyőzelem!

Egyéb autó-motor
2025.04.05. 18:32

A hétvégén Diósgyőrben kezdődik az országos ralibajnokság

Egyéb autó-motor
2025.04.03. 15:24

Rali ob: Turán Skodára váltott és esélyesként vág neki az idénynek

Egyéb autó-motor
2025.04.02. 11:09

Április első hétvégéjén rendezik a III. MBM Rent Diósgyőr ralit

Egyéb autó-motor
2025.03.27. 17:52

Újra Nyirádon a ralikrossz legjobbjai

Egyéb autó-motor
2025.03.27. 14:59

Gyász: elhunyt Wodicska Bea korábbi raliversenyző

Egyéb autó-motor
2025.03.20. 14:53

Svéd rali: Evans vezérletével kettős Toyota-siker

Egyéb autó-motor
2025.02.16. 16:23
Ezek is érdekelhetik