MotoGP: megműtötték Jack Miller jobb alkarját

Vágólapra másolva!
2021.04.07. 12:20
null
Jack Miller karját megműtötték (Fotó: AFP)
Megműtötték a gyorsaságimotoros-világbajnokság MotoGP kategóriájában szereplő ausztrál Jack Miller jobb alkarját.

Csapata, a Ducati tájékoztatása alapján a beavatkozásra kedden, Barcelonában került sor, és a versenyző egy napot kórházban tölt, ahol megfigyelés alatt tartják.

A 26 éves Miller a második katari futam után döntött az operáció mellett, miután ismét jelentkezett nála a motorversenyzőkre jellemző ún. kompartment szindróma, amit az izmok túlságos duzzanata okoz.

Az izmokat rostos hüvely veszi körül, mely zárt rekeszt (kompartmentet) képez. Ha az izom túlságosan megduzzad, korlátozni kezdi annak hüvelye, akkor az izomszöveten belül a nyomás megemelkedhet, ez pedig csökkenti az izom véráramlást, így erővesztés keletkezik.

Millernek korábban is volt már gond az alkarjával (például tavaly Jerezben), akkor alternatív módszerekkel próbálták csökkenteni a nyomást. A mostani, klasszikusnak tartott beavatkozást, amikor megnyitják a hüvelyt helyet adva az izomnak, Xaviér Mir végezte, aki számtalan ilyen műtéten van már túl, illetve ő az, aki Marc Márquez felkartörése utáni első két operációt is végezte.

Az első két futamon a vártnál gyengébben szereplő, korábban bajnokesélyesnek tartott ausztrál versenyző kiemelte: a következő futamon, jövő vasárnap Portugáliában bár nem 100 százalékos formában, de ott lesz a rajtrácson.

Nem Miller az egyedüli, aki kórházban töltötte a keddet, a KTM-es Iker Lecuona szintén ugyanezen jelenség miatt feküdt kés alá, csak ő Valenciában.
Legfrissebb hírek

Álex Márquez a bátyját megelőzve győzött Barcelonában

Egyéb autó-motor
2025.09.07. 16:24

MotoGP: öccsének bukása után Marc Márquez nyerte meg a barcelonai sprintfutamot

Egyéb autó-motor
2025.09.06. 17:00

„Fantasztikus volt ez az egy kör” – Talmácsi Gábor újra világbajnok motorja nyergébe pattant

Egyéb autó-motor
2025.08.25. 12:42

Marc Márquez a Magyar Nagydíjat is megnyerte!

Egyéb autó-motor
2025.08.24. 14:47

MotoGP: Drapál Jánosra emlékeztek és a versenyzőkkel találkoztak a drukkerek a Balatonnál

Egyéb autó-motor
2025.08.24. 12:56

Moto3: elképesztő izgalmak és célfotó – Máximo Quiles nyerte a Magyar Nagydíjat

Egyéb autó-motor
2025.08.24. 11:53

Nincs meglepetés, Marc Márquez nyerte meg a sprintfutamot

Egyéb autó-motor
2025.08.23. 15:28

Marc Márquez uralta a MotoGP Magyar Nagydíjának időmérőjét

Egyéb autó-motor
2025.08.23. 11:41
Ezek is érdekelhetik