Gyász: hosszan tartó betegség után elhunyt „Nürburgring királynője”

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.03.17. 10:32
null
Sabine Schmitz 51 évet élt (Fotó: AFP)
51 éves korában, hosszan tartó betegség után elhunyt Sabine Schmitz, aki kétszer is megnyerte a nürburgringi 24 órás versenyt.

 

„A Nürburgring elveszítette leghíresebb női versenyzőjét. Sabine Schmitz túlságosan is korán ment el egy hosszan tartó betegség után. Hiányozni fog nekünk ő és a vidám természete. Nyugodj békében, Sabine!” – tudatta a legendás pálya vezetősége, hogy elhunyt Sabine Schmitz, akit a „Nürburgring királynőjének” szoktak nevezni.


Schmitz eredményei önmagukért beszélnek, hiszen kétszer is megnyerte a legendás nürburgringi 24 órást: 1996-ban és 1997-ben diadalmaskodott BMW-vel, de ezen felül volt harmadik is 2008-ban egy Porschével. A WTCC nürburgringi fordulóin is többször feltűnt és pontot szerzett a neki ismeretlen túraautókkal. A névjegyét pedig nemcsak a pályán, hanem azon kívül, a Top Gear televíziós műsorban való szereplésével is letette – írja a formula.hu.

Schmitz tavaly nyáron egy Facebook-posztban jelentette be, hogy már 2017 vége óta rákban szenved, s bár eleinte a kezelések révén javult az állapota, a koronavírus-járvány alatt ismét rosszabbodni kezdett. A „Nürburgring királynője” 51 évesen hunyt el.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Zsengellér Zsolt

Minden más foci
19 órája

Holtan találtak rá a Palermo korábbi elnökére

Olasz labdarúgás
2025.09.10. 20:34

Gyász: elhunyt Dombai András, a Tatabányai Bányász és az FTC egykori kapusa

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 15:10

Gyászba borulva készülnek a portugálok a vb-selejtezőkre

Foci vb 2026
2025.09.04. 14:29

Gyász: elhunyt Takács János világbajnok asztaliteniszező

Egyéb egyéni
2025.09.02. 17:07

75 éves korában elhunyt Joe Bugner

Ökölvívás
2025.09.01. 17:47

Gyász: elhunyt Havasi Mihály, a Ferencváros egykori technikai vezetője

Labdarúgó NB I
2025.08.31. 13:18

Hétfőn kísérik utolsó útjára Káposzta Benőt

Labdarúgó NB I
2025.08.29. 15:09
Ezek is érdekelhetik